Előválasztás: egyik körzet kimenetele sem változott az újraszámlálás után

Előválasztás: egyik körzet kimenetele sem változott az újraszámlálás után

Október 8-án, pénteken a Számoljuk Együtt Mozgalom aktivistái és az érintett jelöltek delegáltjai újraszámolták annak a hat választókerületnek a személyesen leadott szavazatait, melyekben az előválasztási eredmény annyira szoros volt, hogy ezt az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) a beérkezett fellebbezéseket vizsgálva szükségesnek ítélte – emlékeztettek az első fordulóra vonatkozóan az előválasztás hivatalos Facebook-oldalán vasárnap.

Azt írták, a hat érintett választókerület (Bács-Kiskun 6., Budapest 18., Hajdú-Bihar 6., Pest 8., Szabolcs-Szatmár-Bereg 4. és Szabolcs-Szatmár-Bereg 6.) egyikében sem változott a kimenetel, tehát

az első számolás eredményeképpen győztesnek ítélt jelölt maradt a győztes az újraszámlálást követően is.

A pontos szavazatszámok azonban némiképp változtak (az online szavazatok megoszlása változatlan).

Az újraszámlálás eredménye az említett körzetekben:

  • Budapest 18. – Tóth Endre (Momentum, Jobbik, MMM, ÚVNP)-Molnár Gyula (DK-Liberálisok): a végeredmény 5706-5634-ről  5694-5651-re módosult.
  • Bács-Kiskun 6. – Kiss László (Momentum-MSZP-Párbeszéd)-László Károly (DK-Liberálisok): a végeredmény 1327-1294-ről  1325-1271-re módosult.
  • Hajdú-Bihar 6. – Hegedüs Péter (Jobbik, MMM, MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, ÚK)-Tóth József (DK-Liberálisok): a végeredmény 2118-1956-ról  2010-1966-ra módosult  
  • Hírdetés

  • Pest 8. – Jószai Teodóra (DK-Momentum-Liberálisok)-Nagy János (MMM, Jobbik, MSZP, LMP, Párbeszéd, ÚK, ÚVNP): a végeredmény 4102-3914-ről  4109-3900-ra módosult. 
  • Szabolcs-Szatmár Bereg 4. – dr. Sápi Mónika (MMM, DK, Momentum, Liberálisok, ÚK)-dr. Bíróné Dienes Csilla (MSZP-Párbeszéd-Jobbik-LMP): a végeredmény 1060-985-ről  1072-968-ra módosult. 
  • Szabolcs-Szatmár Bereg 6. – Tóth Viktor (MSZP-Párbeszéd)-dr. Bélteki Béla (Jobbik, LMP, MMM, ÚVNP): a végeredmény 1255-1222-ről 1251-1226-ra módosult. 
  • Végül azt is leírták, az újraszámolás eredményének elfogadásával sikeresen lezárult az előválasztás első fordulója, ezzel 

    a magyar választók megválasztották az ellenzék 106 közös jelöltet, akik 2022 tavaszán szembeszállhatnak majd az állampárt jelöltjeivel a kormányváltás érdekében.

     


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »