Először repülték át napenergiával az óceánt

A Föld körüli út 15. szakaszán 6272 kilométert tett meg a Solar Impulse 2, ezzel a világon elsőkét repülte át kizárólag napenergiával hajtott gép az Atlanti-óceánt. A 2,3 tonnás repülőgépet 17 ezer napelem működteti, szárnyai szélesebbek, mint egy Boeing 747-é. A napközben felvett és eltárolt energiával éjszaka is képes repülni. Az együléses gép New Yorkból szállt fel július 20-án, hogy majdnem háromnapos repüléssel, több mint 71 óra alatt teljesítse az út egyik leghosszabb szakaszát. „Alig hiszem el, annyira fantasztikus” – kiáltotta a földet érés után Bertrand Piccard, a gép pilótája a monacói irányító központnak, amely online közvetíti az utat. A sevillai repülőtéren taps fogadta a leszállást.

A Föld körüli út 2015 márciusában kezdődött Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, a napelemes repülő leszállt többek között Ománban, Mianmarban, Kínában és Japánban. A két svájci pilóta, a pszichiáterként dolgozó Piccard és André Borschberg üzletember egymást váltva teljesíti a 35 ezer kilométeres távot. A projekt 2002-ben indult, hogy felhívja a világ figyelmét a megújuló energiák fontosságára és az innováció erejére.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »