Először látogathat magyar kormányfő Új-Zélandra

Először látogathat magyar kormányfő Új-Zélandra

Négyszázmillió forintot is költhetnek az új-zélandi nagykövetség létrehozására, hazánkat pedig Szabó László Zsolt képviselheti Wellingtonban.

Még idén ellátogathat Új-Zélandra Orbán Viktor kormányfő – értesült a Népszabadság. Pénteken mi is beszámoltunk róla a lap korábbi cikkére hivatkozva: az Országgyűlés külügyi bizottsága támogatta, hogy az MTVA volt vezérigazgatója, Szabó László Zsolt legyen Magyarország wellingtoni nagykövete.

Év végére állhat fel a külképviselet

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Népszabadsággal azt közölte: az új nagykövetségre a csendes-óceáni térségben kialakítandó hangsúlyosabb magyar jelenlét, az erősítendő kereskedelmi-kulturális kapcsolatok, valamint a számottevő új-zélandi magyar diaszpóra miatt van szükség. A tárca szerint azért Szabó alkalmas a feladatra, mert nemzetközi kapcsolatok szakon végzett, több nyelven beszél, és jól ismeri a térséget.

A minisztérium a költségekről nem nyilatkozott a Népszabadságnak, azt mondta, az épület kiválasztása még folyamatban van. A lap szerint viszont a külügyi bizottság előtt az hangzott el: négyszázmillió forintba kerülhet az új diplomáciai képviselet. Wellingtonban várhatóan négy diplomata és két adminisztratív munkatárs dolgozik majd. A külképviselet az év második felében érheti el a teljes működőképességet, ekkor lehet majd a hivatalos megnyitó, amelyen magas szintű látogatás várható. Magyar kormányfő eddig nem járt Új-Zélandon, külügyminiszter is csak 1990-ben, Jeszenszky Géza személyében.

Korábban Canberrában is dolgozott

Szabó László Zsolt 1999 és 2001 között az MTV elnöke volt, viszont bizalomvesztésre hivatkozva távoznia kellett. Ezután a canberrai nagykövetségen dolgozott kulturális attaséként. A kormányváltás után haza kényszerült térni, mert nyomozás indult több MTV-s ingatlan eladása és hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az ügyészség ezt 2003-ban megszüntette, mondván, az MTV helyzete nem Szabó kötelességszegő magatartásának következménye volt. A korábbi MTV-elnök 2013 októberétől az MTVA vezérigazgatója volt, majd 2015 augusztusában benyújtotta lemondását.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »