Először játszanak demokráciásdit Katarban

Megkezdődtek a törvényhozási választások Katarban szombaton, az ország lakói először szavazhatnak arról, hogy kik kerüljenek be a madzslisz as-súrába, azaz a törvényhozó tanácsba.

A katariak harmincat választhatnak meg a nagyobb hatalommal nem rendelkező, negyvenöt fős tanács tagjai közül. A választásról egy alkotmányos népszavazáson döntöttek 2003-ban.

Korábban a súra összes tagját Tamím bin Hamad Ál Száni emír nevezte ki.

A szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel nyolckor nyitottak meg, és este hatkor zárnak.

Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió honlapján azt írta: a szavazók 294 jelölt – köztük 29 nő – közül választhatnak. Az al-Dzsazíra rámutatott: a női jelöltek megjelenése kiemelten fontos a katari nők számára, akik befolyása a politikai életben egyre nagyobb.

Hírdetés

Ugyanakkor elemzők szerint a választásnak nincs valódi tétje, és nem változtat a hatalmi egyensúlyon. Katarban az uralkodócsalád dönt mindenről, és betiltották a politikai pártokat.

A törvényhozó tanács friss jogosultságai közé tartozik a törvények ajánlása, a költségvetés elfogadása és a miniszterek menesztése. Mindazonáltal az emír vétójoggal rendelkezik minden kérdésben, és ő nevezi ki a súra fennmaradó 15 tagját.

Katar 2,5 milliós lakosságának nagy része külföldi, így ők nem szavazhatnak. A 330 ezer katari állampolgárból is csak azok szavazhatnak és indulhatnak a választáson, akiknek felmenői az ország állampolgárai voltak 1930-ban.

Emiatt augusztusban kisebb tüntetésekre is sor került. A leghangosabban a félnomád al-murra törzs tagjai tiltakoztak, akiket a választási törvény ezen kitétele rendkívül hátrányosan érint. A zavargások során legalább 15 embert letartóztattak – emlékeztetett az al-Dzsazíra.

A szavazás eredménye este várható.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »