Előre lezsírozott fővárosi közbeszerzések?

A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben, bő fél évvel ezelőtt tárgyalta a Fővárosi Közbeszerzési Kft. alapításával kapcsolatos döntéseket.

 

A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben, bő fél évvel ezelőtt tárgyalta a Fővárosi Közbeszerzési Kft. alapításával kapcsolatos döntéseket.

A Jobbik azon a véleményen volt, hogy az új közbeszerzési modellre vonatkozóan a döntés előtt meg kellene vizsgálni, hogy az milyen módon eredményezi az állítólagos gazdaságosabb és professzionálisabb működést, ilyen elemzés azonban nem készült.  Ma már egyértelműen úgy tűnik, hogy az új modell nem olcsóbb, hanem éppenséggel drágább működést jelent – fogalmaz Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője pénteki sajtóközleményében.

A Fővárosi Közbeszerzési Kft. egyébként 7 millió forintot meghaladó összegért vásárolt 6 sebességes, fekete bőr belsővel ellátott, 192 LE teljesítményű személyautót, melyre a közbeszerzést úgy írta ki, hogy abból egyértelműen ki lehetett találni, hogy melyik gyártó, milyen típusú és felszereltségű gépjárművét kívánják beszerezni. Mindeközben a Fővárosi Közgyűlés pénz átutalásáról döntött a Közbeszerzési Kft. részére, a cég likviditásának fenntartása érdekében.

Tokody Marcell már korábban is javasolta, hogy a cégspecifikus beszerzések zökkenőmentes lebonyolítása érdekében az adott cégeknél dolgozó közbeszerzési szakemberek legjobbjait vegyék át a Fővárosi Közbeszerzési Kft. állományába, azonban ezekre nézve semmi sem szerepelt az anyagban. Ugyanígy nem kaptunk választ a felelősség kérdésére sem.

Álláspontja szerint beszédes az is, hogy a cég felügyeletére hivatott felügyelőbizottságban a korrupcióellenes harc zászlóvivője, a Jobbik nem kapott helyet. Tokody Marcell, ígéretet tett rá, hogy minden eszközzel küzdeni fognak a korrupció ellen.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »