Elon Musknak nem tetszik a Cybertruck

Elon Musknak nem tetszik a Cybertruck

Megosztás 0 Tweet 0 Megosztás

Elon Musk 2019-ben rántotta le a leplet a futurisztikus Cybertruckról, azóta nem sok jó hírt hallani a termékről – írta az Iflscience.  Újabb nehézségbe ütközött a Tesla Cybertruck könnyű teherautójának megalkotása – számol be az IFLScience. A futurisztikus elektromos járműről 2019-ben rántotta le a leplet Elon Musk, akkor azt ígérték, a modell 39 990 dollárba fog kerülni. A Tesla vezérigazgatója a közelmúltban viszont arra utalt, a végső verzió specifikációi és ára nem illeszkedik majd a korábbi tervekhez. Musk a Tesla részvényeseinek 2022-es ülésén szólalt fel augusztusban. Mint elmondta, a gazdasági nehézségek a Cybertruckra is kihatnak, a pick-up specifikációi és ára pedig el fog térni az eredeti ígéretektől. Musk az eseményen kiemelte, a 2019-es bemutató óta sok idő telt el, a milliárdos szerint nincs mód a tapasztalható infláció, illetve a különböző nehézségek előrejelzésére.

A vállalkozó néhány homályos megjegyzésen kívül kevés részletet közölt a Cybertruck megjelenésével kapcsolatban. Úgy tűnik, a körülmények dacára igyekezett népszerűsíteni a teherautót. „Annyit mondhatok, a Cybertruck bitang egy termék lesz” – tette hozzá. Az akkumulátoros jármű papíron 3 másodperc alatt képes 0-ról 100 kilométer per órára gyorsulni. A modell dizájnja egészen szokatlan, szögletes, részben emiatt, részben Musk showmansége miatt a pick-up már bemutatásakor sokak érdeklődését felkeltette. A leleplezés nem sikerült tökéletesre, az Cybertruck elvileg „páncélüvegét” egy előben megtartott teszt során Franz von Holzhausennek, a Tesla fő tervezőjének sikerült is betörnie. Musk természetesen megpróbálta elviccelni a félresikerült bemutatót. A futurisztikus jármű úgy vált pillanatok alatt népszerűvé, hogy még csak nem is került forgalomba, a Cybertrucknak máig egy kisebb rajongótábora is van. 2019 óta ugyanakkor nem sok újdonság derült ki a járműről. Eredetileg 2021 őszén akarták elkezdeni a gyártást, azóta pedig folyamatos a csúszás. A jelenlegi állás szerint 2023 tavasza tűnik tarthatónak, de könnyen elképzelhető, hogy a befektetői ülésen Musk már az újabb késés bejelentését készítette elő.

Hírdetés

 

Megosztás 0 Tweet 0 Megosztás


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »