ÉLŐ SAKKFIGURÁK

Nem tudom, hogy én érzem-e csak úgy, élő sakkfigurákkal zajlik egy vérre menő sakkjátszma a fejünk felett? Én érzem csak azt, hogy a kibicelő politikai elitnek semmi sem lég drága?Tologatják ide és oda a migránsokat, olyanokat, akiket saját országuk sem akar visszafogadni.
Akikkel úgy vannak, ha elmentek, hát nem kellenek. Merthogy hulljon csak a férgese. Na, ezeket tologatják, és cserélgetik szírekre. Szírekre? Na ja. Mindent szírre, pedig a sakktáblán minden játékos fekete. Minden oldalon csak fekete – más és más árnyalatokban, de sötét a felhő is a sakktábla felett.
Eközben pedig egy sakkfigura üvölt, és követeli, nyissák meg nekik a határokat. Pedig ő nem is tudja, miről szól ez az életre menő játszma. Ő csak a jogait tudja, mert azt elmondták neki. Szájába rágták vad emberjogi aktivisták, és szócsövet adtak a kezébe, hadd üvöltsön még hangosabban. Még, még, még, ennyi nem elég! Elmondták a nagyon liberális, minden mást, de sajátját nagyon és mélyen gyűlölő jogvédő aktivisták, akik miértünk, európaiakért sose emelnék fel a hangjukat, de még a szócsövet is igen mélyen eldugnák.
És elmondták akkor, amikor Brüsszelben egy hadsereget, vízágyúkat és könnygáz-garmadát vonultattak fel – a sajátjaik ellen, akik csak ki akarták mondani: tele a tökük a megszálló hordákkal. Harcolt a hatalom a sajátjai ellen, lőtte gázzal a fehér bábukat, mert azoknak már úgysincs helye a sötétülő sakktábla kockáin.
Európa már sosem lesz a régi. Az a kontinens, ahol a szabadságjogok, a hatalmas összeborulás minden színben és fazonban, a nagy szeressükegymástgyerekek fíling fontosabb, mint a biztonság – az már nem a mi Európánk. A sakktábláról lassan elfogy a fehér – se kocka, se játékos nem marad.Ahogy ez a Magyarország sem a mi országunk, mert hiába a kerítés, a törvények és a szegénység, migránsok jönnek és vannak. Igaz, a sakktáblán mi csak kicsi és szürke folt vagyunk, amin néha áttolnak pár játékost, de van közülük, aki itt ragad. Itt ragad, és sose tudjuk meg, vajon mennyi megy tovább, és mennyi az, ami itt marad. Az utcán pedig a sötét pár útjából félrehúzódik a játékra képtelen fehér bábu.
Mert hát a gengszterrorizmus, ahogy szakértők nevezik ezt az újfajta hadviselést, nem csak a gazdag országokban kifizetődő pálya. Gengszterek mindenütt vannak, még ha a legnagyobbak fehér ingben és páholyból nézik is az élő tili-tolit. Egyetlen és kevés fehér játékosként a fekete bábuk csatájában. Azt pedig, hogy a sok fekete bábuk közül mikor és melyiknek drukkolnak, sose tudjuk meg, de sejteni lehet. És sejteni véljük, tudjuk mi is.
Azt pedig ők is pontosan tudják, ez a játszma számunkra csak vesztes lehet. Tudják, hogy a tudatos és megfontolt, alaposan felépített stratégia ellen a multikulti népei védekezni is képtelenek. És bár harsogják, hogy igenis van ellen-stratégia, olyan ez pont, mint Seherezádé meséje. Egyszer volt talán, de hol is volt? Mert itt nincs. Itt nincs semmi, csak dumák, szónoklatok és pénz. Sok-sok pénz, melyet akkor lehet nyerni, ha jó volt éppen a lépés. De higgy a mesékben, mert hinni jó, Seherezádé pedig minden este kínál egy új mesét.
A sakktáblán vadul folyik a játszma, és a nyerő király még mindig a baksisok népe. Európa, a klasszikus játszmák nagy királynője pedig megerőszakolva, meggyalázva és kifosztva hever a tábla közepén, térdre rogyva a fekete király előtt. Mert ez a játszma soha, de soha nem lehet tiszta.


Forrás:madbabenews.blogspot.com
Tovább a cikkre »