Élő pajzsként használják a civileket a kelet-ghoutai iszlamisták

Élő pajzsként használják a civileket a kelet-ghoutai iszlamisták

A nyugat által mérsékeltnek nevezett iszlamista csoportok továbbra is élő  pajzsként akarják felhasználni a több százezer civilt akik Kelet-Ghouta ostromgyűrűjében rekedtek.

A Szíriai Arab Hadsereg röpcédulákkal tájékoztatta a civil lakosságot, hogy merre építették ki a humanitárius folyosókat, ahol biztonságban tudják elhagyni az iszlamisták által megszállt Kelet-Ghoutát.

.

Vlagyimir Putyin orosz elnök minden nap ötórás fegyvernyugvást rendelt el – amit szövetségese, a szíriai kormány is elfogadott. Az ötórás „ablak” célja, hogy az ostromgyűrűben élő civilek távozhassanak.

Csakhogy hétfőn néhány óra múltán újra megszólaltak a fegyverek.

A mérsékeltnek nevezett iszlamista csoportok mesterlövészeket állítottak a kivezető utak menték és mindenkire lőnek aki megpróbálja elhagyni a térséget.

Oroszország szerint az iszlamisták „aknatűz alá vették” a humanitárius folyosót és ezzel megakadályozták, hogy civilek hagyhassák el a területet. A moszkvai védelmi minisztérium szerint az iszlamisták két településen a szíriai hadsereg pozícióit is támadták.

A bizonytalanság miatt nem jutnak be a területre az ENSZ és más segélyügynökségek konvojai.

Azelőtt, hogy a szíriai kormány szorosabbra fonta az ostromgyűrűt Kelet-Ghouta körül, megengedte, hogy a 40 évnél idősebb férfiak és a közalkalmazottak távozzanak a területről.

Az Independent brit lap egy 43 éves tanárral beszélt, aki elmesélte, hogyan próbált kiszökni az ostromgyűrűből.

Gafúr elmondta, hogy három, 15 évesnél fiatalabb gyerek apja. Megpróbálta kijuttatni családját, de a kormányellenes szélsőségesek ezt megakadályozták. A korábban ételt bejuttató csempészek sem hajlandók segíteni, mert az iszlamisták oldalán állnak.

Múlt csütörtökön az egyik iszlamista  csoport parancsnoka elcsípte a családot és kiabálva közölte vele:

Azt hogy az iszlamisták így lépnek fel, egy ENSZ-jelentés is megerősítette.  A kormányoldalon élőkre közben az iszlamisták aknavető támadásai jelentenek veszélyt és emiatt a damszkuszi lakosság támogatja, hogy maximális erővel lépjenek fel a terület ellen – írja az Independent.

Orientalista.hu – Zenobia


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »