Elnökváltó hangulat az MSZP-ben

Elnökváltó hangulat az MSZP-ben

Elnökváltó hangulat uralkodik az MSZP tagságában, a többség már múlt időben beszél Tóbiás József pártelnökről – tudta meg a Magyar Idők.

Szanyi Tibor, Molnár Gyula és Harangozó Tamás elnökjelöltek támogatói tábora szinte napról napra változik, szocialista forrásból úgy értesültünk, az európai parlamenti képviselő Szanyinak nőttek az esélyei a vetélytársai mellett. Információink szerint ha Tóbiás József helyett új elnök lesz, akkor a jelenlegi pártelnök frakcióvezetői pozíciójától is elbúcsúzhat. A párt belső köreiben jártas informátoraink ugyanakkor kizártnak tarják, hogy Mesterházy Attila volt pártelnök frakcióvezető szeretne lenni, a politikus továbbra is országgyűlési képviselői munkáját akarja folytatni.

Forrásaink nem jósolnak ismétlést az elnökhelyettesi poszton Gőgös Zoltánnak. Ennek egyik oka, hogy a földtörvénnyel kapcsolatos népszavazási kezdeményezés ötletgazdája állítólag többször személyes konfliktusba keveredett a vezetőséggel és a munkájukat ingyen végző aktivistákkal sem bánt kesztyűs kézzel. A posztjára Tóth Bertalant és Ujhelyi István európai parlamenti képviselőt is jelölték, többen azonban kételkednek abban, hogy Ujhelyi otthagyná Brüsszelt. A választmányi elnöki pozícióért ketten, Hiller István és Botka László is indul. Az eddigi megyei jelölések alapján arra lehet következtetni, hogy az ország­gyűlés szocialista alelnöke lesz a befutó Szeged polgármesterével szemben. A támogatások hátterében is személyes konfliktusokról van szó, szocialista forrásaink szerint Botka László nem viselkedik méltóságteljesen a választmányi tagokkal.

Mint fogalmaztak, rendre „leüvölti a fejüket”, lekezelően bánik mindenkivel, és az ő programjához kellett igazítani valamennyi választmányi ülést. Kiszivárgott információk szerint Hiller István volt pártelnököt is kérdőre vonta, mert elindult vele szemben a választmányi elnökségért. Márciusi ülésük után a választmányi tagok arról számoltak be, hogy megfeddte Harangozó Tamást is, mert azt találta mondani az Origónak adott interjújában, hogy el tudná képzelni Botkát miniszterelnök-jelöltnek. Botka felelőtlenséggel vádolta meg párttársát. A szegedi polgármester később próbált békülékenyebb hangnemet megütni Hillerrel, majd azt kérte tőle: addig ne jelentse be, hogy indul a választmányi elnökségért, ameddig ő nem dönti el, hogy megméreti-e magát. Ezután azonban mindenkit megkerülve, a 168 Órában hozta nyilvánosságra, hogy mégis indul a tisztújításon.

Úgy tudjuk, az MSZP június 11-én tartja következő választmányi ülését, ahol a jelöltállító bizottság az elnökjelölteket is meghallgatja. Az MSZP június 25-én tartja tisztújító kongresszusát.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »