Elnökségének vívmányait dicsérte búcsúbeszédében Donald Trump

Elnökségének vívmányait dicsérte búcsúbeszédében Donald Trump

Elnökségének vívmányait dicsérte az amerikai nemzethez intézett búcsúbeszédében Donald Trump távozó republikánus elnök, egyúttal arra kérte az amerikaiakat, hogy imádkozzanak a hivatalba lépő új kormányzat sikeréért. „Befejezve hivatali időmet az Egyesült államok 45. elnökeként büszkén állok önök előtt amiatt, amit közösen elértünk” – mondta Trump a helyi idő szerint kedd délután közzétett, előre rögzített videoüzenetben.

A büszkeségre okot adó vívmányok között említette az elnök a 2017-ben elfogadott adócsökkentéseket, a gazdaság neki köszönhető fellendülését, a külpolitikában Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését, Izrael és néhány arab ország kapcsolatainak normalizálását, amelyet az ő kormánya hozott tető alá.

Kijelentette továbbá, hogy az Egyesült Államok gazdaságilag minden más országnál jobban teljesített a koronavírus járvány idején.

Hírdetés

A távozó elnök említést tett a szövetségi törvényhozás épületének január 6-ai ostromáról is, amely miatt a képviselőház másodszor is alkotmányos felelősségre vonási eljárást indított ellene, kijelentve, hogy

– hangoztatta.

Trump búcsúbeszédével szinte egy időben érkezett Washingtonba Joe Biden és leendő alelnöke, Kamala Harris, hogy részt vegyenek a szerdai beiktatáson. Az ünnepélyes eseményen Donald Trump nem lesz ott, még a ceremónia előtt floridai birtokára, Mar-a-Lagóba távozik szűk környezetével.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »