Elnökcsináló

Elnökcsináló

Félek, feleslegesen strapálták magukat a magyar sajtó szorgos napszámosai, hogy néhány keresetlen szóval normális embert faragjanak Bill Clintonból – erőfeszítéseiknek nem lett foganatja. Clinton a füle botját sem mozgatta, hiába küldtek neki nyílt leveleket, baráti jó tanácsokat, egyetértő üdvözleteket, fenyegetéseket, dicséreteket és átkokat, az egykori elnök egyáltalán nem reagált. Talán a sajtósai elzárták előle a magyar médiatermékeket, mert azt feltételezni sem merem, hogy egy akkora demokratát, mint ő, ne érdekelné a nép véleménye. Még akkor is, ha az a nép adott esetben a magyar.

Pedig jeles honfitársaink igazán derekasan nekiláttak Clinton oktatásának és nevelésének, hiszen ritka alkalom, hogy egy (volt) amerikai elnököt próbáljanak a helyes szellemi, erkölcsi útra terelni, főleg mivel a hazai politikusok esetében reménytelenül meddő igyekezet minden efféle vállalkozás. Sajnos Clinton Közép-Európa történelmét illető megvilágosodása ezúttal is elmaradt, amire azt is mondhatnánk, hogy üsse kő. Ám ha belegondolunk, hogy aktív elnökként is ily szerteágazó tudatlansággal uralta a világpolitikát, bizony utólag is van okunk megrettenni. Ezért indokolt az össznépi felháborodás, még Szijjártó Péter kirohanása is érthető, bár azt diplomáciai megnyilvánulásnak aligha lehet nevezni.

Ahogy Clinton elintézte Lengyelország és Magyarország legújabb kori történelmét és a demokráciához való viszonyát, az a legjámborabb embert is valamiféle spontán reagálásra készteti. A volt elnök ugyanis úgy tudja, hogy ez a két ország Amerikának és a hidegháborúnak köszönheti a szabadságát, mégis elegük lett a demokráciából, és tekintélyelvű diktatúrát akarnak. – Lengyelország és Magyarország most úgy döntött, hogy a demokráciával túl sok a baj, ezért Putyin-féle vezetést akar, amely kint tudja tartani a külföldieket – fitogtatja jólértesültségét az egykori elnök. Érdekes ez a „Putyin-féle” jelző, tekintettel arra, hogy Nyugat-Európa polgárai is egyre kevésbé ragaszkodnak a migránsok betelepítéséhez – ezek szerint ők is putyini elnyomásra ácsingóznak? És az Egyesült Államok lakosai mit akarnak inkább: migránsinváziót vagy diktatúrát? Ám hogy megadjuk a populizmusnak is a magáét: vajon Clinton elnöksége alatt hány jobb életre vágyó mexikóit és más nációbélit gyilkoltak meg büntetlenül a demokrácia és a tolerancia „őshazájának” déli határán?

Amikor megszülettem, népünk még személyesen Sztálin elvtársnak volt köteles hálát rebegni szabadságunkért, később az egész Szovjetuniónak. Nos, az pont annyira volt igaz, mint Clinton elmélete a szabadságot hozó Amerikáról és hidegháborúról. (Ez utóbbit valamiféle pozitív történelmi folyamatnak feltételezni különösen perverz ötlet.) Igazság szerint ha ezt a mai szabadságot köszönhetjük valakinek, az bizony Sztálin Gorbacsov nevű kései utóda és a szovjetunióbéli reformpolitika, amely a rab népek felszabadulásával járt, Amerika és a hidegháború ellenére. De ne vegyük rossz néven Clinton kijelentéseit, hiszen megszokhattuk már, hogy szinte mindegyik amerikai potentát rettentő ökörségeket nyilatkozik hazánkról és erről a régióról. S ez nem Soros György butító hatása, hanem az amerikai értelmiség legendás tájékozatlanságának megnyilvánulása.

Ami persze egy buta sztereotípia, de mit tegyünk, ha Clinton ezt tökéletesen megtestesíti? Ahogy azt egy az elnöksége idején született vicc is bizonyítja. Az elnöki házaspár egy benzinkutasban felismeri Hillary egykori udvarlóját. Bill megjegyzi: látod, milyen jó, hogy hozzám jöttél feleségül? Ha annak idején őt választod, most nem first lady lennél, hanem benzinkutasné. Mire Hillary helyreigazítja: Ha annak idején őt választom, most ő lenne az Egyesült Államok elnöke, és te lennél a benzinkutas.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »