Élni az evangéliumot minden tevékenység közben – Interjú Kovács Csaba Antal szerzetes pappal

Élni az evangéliumot minden tevékenység közben – Interjú Kovács Csaba Antal szerzetes pappal

„A hivatás gondolata sokszor felmerült bennem. Hogy miért szerzetesrendben? Talán a közösség az, ami segít az életszentség útján” – vallja Kovács Csaba Antal OFM székelyudvarhelyi templomigazgató és kollégiumi kisegítő, akit hivatásáról, küldetéséről kérdezett Bereczki Silvia SA.

„Meghallani a hívást… Nagyon nehéz egy időpontra, egy konkrét eseményre utalni. A hivatás meghallásához nagyban hozzájárultak a szülők, a család, amelyben születtem és amelyben felnőttem. Ők elém élték, tárták azokat az értékeket, amelyeket a hit nyújt, ugyanakkor lehetővé tették, hogy Isten megszólítson. Úgy élték a keresztény hitüket, hogy az soha nem kényszer volt, hanem válasz Isten szeretetére. (…) nagycsalád voltunk, négyen vagyunk testvérek, így nem jelentett gondot a közösség” – mondta az interjúban a jubiláns szerzetes.

A szerzetességhez fűződő sok szép emléke közül kiemelte a jelentkezés izgalmakkal teli idejét. „Meglepően kedvesen fogadtak. Már az első percektől úgy éreztem, mintha örökké ott éltem volna. De említhetném azokat a pillanatokat is, amikor egy-egy nagytalálkozóra összegyűlünk, és 30−40 szerzetes örül egymásnak. Vagy amikor egy külföldi országban egy kolostorba betérve azt érzem és azt éreztetik velem, hogy otthon vagyok.”

„Nagyon nehéz a Kisebb Testvérek Rendjéről (ferencesek) dióhéjban beszélni, ugyanakkor valamilyen tevékenységhez kötni a létezésüket. Mert nem tanító rend, de a testvérek foglalkoznak tanítással; nem pasztorációs rend, de vezetnek plébániákat; nem betegápoló rend, de vezetnek kórházakat; nem missziós rend, de tagjai részt vesznek misszióban; nem remeterend, de vannak remeteségeink, ahol a testvérek teljes magányban élnek.

Életemben volt lehetőségem mindezt megtapasztalni: voltam plébános, voltam nevelő kollégiumban és kisiskolások között. Jelenleg pedig Székelyudvarhelyen vagyok, ami templomigazgatóság és nem plébánia, ahol csak a lelkekkel kell foglalkozni (szentmise, gyóntatás, lelki beszélgetések). (…) Amivel a provincia vezetősége megbíz, azt tekintem aktuális feladatomnak. Élni az evangéliumot bármilyen tevékenység közben lehet. Szívesen vagyok az emberek között.”

Hírdetés

„Isten nem véletlenül teremtette a hetedik napot, amikor az ember megpihenhet, töltekezhet. A szerzetes életében is kell, hogy legyenek olyan pillanatok, idők, amikor nem a más lelkével foglalkozik, hanem saját magával. Ilyenek szoktak lenni az évenkénti lelkigyakorlatok, amikor egy héten keresztül csendben, Istennel van elfoglalva az ember. Ilyen töltekezési lehetőségek a havi lelkinapok, amikor egy kicsit elszakadok a mindennapoktól; ilyen töltekezési lehetőségek szoktak lenni azok az idők, amikor az ember kiszabadulhat a természetbe, és órákon keresztül rácsodálkozhat Isten csodálatos alkotásaira, a természet szépségére.”

„Papszentelésemkor Szent Ferenc Naphimnuszából választottam ki a jelmondatomat, ami, úgy érzem, azóta is elkísér: »Áldott légy, Uram, s minden alkotásod.« A jó Isten megajándékozott minket minden alkotásával” – fogalmazott az interjúban Antal testvér.

A beszélgetés teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »