Elnézést Képviselő Úr, jól hallottam? Korlátozza az újságírói kérdéseket a Fidesz

A Jobbik értékelése szerint a Fidesz egyéni módszerekkel igyekszik megvalósítani a be nem nyújtott alaptörvény-módosítás egyes pontjait és kiskapukkal próbál alapjogokat korlátozni. 

Az RTL Klub Híradója számolt be korábban arról, hogy módosítana a sajtótájékoztatók szabályain a Fidesz frakcióvezetője. Kósa Lajos ezt úgy indokolta, hogy a politikusaik többször is olyan helyzetbe kerültek, hogy „provokatív” újságírói kérdésekre kellett megfelelniük, holott ők teljesen másról akartak beszélni. A kormánypárti politikus úgy változtatna a szabályokon, hogy csak akkor lehetne bármilyen témában kérdezni őket, ha úgynevezett általános sajtótájékoztatót tartanak. Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti, általános sajtótájékoztatója erre válaszul lett megtartva. A legnagyobb ellenzéki erő alelnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy 

a kormánypárti eseményeken korlátoznák az újságírói kérdéseket,

s bírálta azt is, hogy az Országgyűlésben nem lehet az ülésterem körüli folyosón kérdezni a politikusokat. Novák szerint erre azért került sor, mi több a büfé is azért lett új helyre költöztetve, hogy szendvicsekhez és az alkoholos italokhoz egy sajtómentes „menekülő folyosón”, is hozzá lehessen férni. Holott ezekből a villáminterjúkból derülhetne ki, hogy a kormánypárti képviselőknek nagyon sokszor fogalma sincs arról, hogy milyen törvényjavaslatról fog néhány perc múlva szavazni. Novák úgy fogalmazott, hogy innentől kezdve nem csak Orbán Viktor bújhat a függöny mögé a képviselők kellemetlen kérdései elől. Szerinte a szabálymódosítási tervnek az az oka, hogy egyre több, a Fidesz számára kellemetlen téma adódik. Novák szavai szerint a hatalmi párt egy lépésre került attól, hogy magukat a kérdéseket is kiossza a sajtó munkatársai között. Novák emlékeztetett, hogy 

a Fidesz számára számtalan sértő kérdés adódik

például az, hogy hogyan lehet megélni 47 000 forintból? Kínos lehet a dunaújvárosi gyilkosság vagy a napokban az USA és az IMF érdekében végzett kémkedés miatt letartóztattak, a hétévnyi fegyházbüntetésre ítélt, viagrahamisító fideszes képviselő ügye is. Pikáns ezekben a témákban, hogy a viagrahamisító a jogi és ügyrendi bizottságot, a gyilkossággal gyanúsított képviselő pedig a közbiztonsági bizottságot vezette. Novák úgy véli, hogy az Országgyűlésben mellébeszélést hallhattunk, az újságírók pedig ezek után ezek szerint a szökőévente egyszer megtartott általános sajtótájékoztatón kérdezhetnek. A politikus szerint Fidesz letett arról, hogy alaptörvényt módosítással vezessen be különleges jogrendet, de az ott megfogalmazott célokat mégis keresztülviszi. Mint ismeretes a Novák által nyilvánosságra hozott, a kormánypárt 30 évig nem nyilvános alaptörvény-módosító javaslata éppen arról szólt, hogy a nem tisztázott jelentésű úgynevezett „terrorveszély-helyzet” esetén a médiát és a gyülekezési jogot korlátozni, felfüggeszteni lehessen. Novák szerint mindezt a Fidesz azért nem tudta keresztülvinni, mert a tapolcai választás után sokkal nehezebb megszerezni a kétharmados támogatásokat. A jobbikos politikus 

a gyülekezési jog korlátozásának,

a 2006-os felkelés tizedik évfordulójához közeledve különösen méltatlanak tartja, hogy Orbán Viktor biztonságára hivatkozva a Terrorelhárítási Központ lezárja a Magyar Nemzeti Múzeum környékét, ahova egy ellenzéki megmozdulást hirdettek meg. Novák szerint lehet arról vitatkozni, hogy egy állami ünnepséggel szemben ízléses e tüntetést szervezni, de a gyülekezési jogot korlátozni emiatt nem lenne szabad. A HírTV újságírói bekérdezésére Novák úgy felelt, hogy Vona Gábor annak idején az RTL Klub és a TV2 esetében egy sor, a kereskedelmi tévék által elkövetett törvénysértésre hívta fel a figyelmet, amit az említett társaságok a fideszesek által megszállt Médiatanács asszisztálása alatt tovább folytatnak. Vona annak idején, szimbolikusan, egy tüntetésen ekkor egy erős szimbolikus mondattal arra utalt, hogy ezen sajtótermékek koncessziós jogait felül kell vizsgálni. Ugyanaz ez a fideszes többségű Médiatanács az Arlói Falutévét egy Wass Albert mű bemutatása miatt büntette meg. A Jobbik azonban nem akarja beszüntetni, a felügyelet alá helyezni a médiát, legfeljebb azt akarja elérni, hogy ez kiadványok betartsák a törvényeket, nem pedig gumijogszabályok betartására, öncezúrára kényszeríteni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »