Ellenzéki beszéd, utolsó extrémista, pozitív országértékelő – hogyan reagáltak Kiska beszédére a politikusok?

Ellenzéki beszéd, utolsó extrémista, pozitív országértékelő – hogyan reagáltak Kiska beszédére a politikusok?

Andrej Kiska köztársasági elnök parlamenti országértékelő beszédét élesen kritizálták elsősorban a kormánypárti politikusok.

Peter Pellegrini kormányfő (Smer) Robert Fico hű tanítványaként úgy nyilatkozott:

fogalmazott a smeres kormányfő.

Andrej Danko házelnök (SNS) már valamivel visszafogottabb volt, bár sokat nem árult el:

Bugár Béla a Most-Híd elnöke és egyben államfőjelöltje úgy nyilatkozott, hogy ő maga

Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter „nagyon pozitívan” értékelte az államfo beszédét – de csak mert nem érte kritika a védelmi minisztériumot.

Miroslav Beblavý frakción kívüli parlamenti képviselő (egyébként pedig a SPOLU párt vezetője) örömét fejezte ki amiatt, hogy „az elnök a politikai jövője helyett kimondta az igazat, függetlenül attól, hogy az népszerű-e vagy sem.

mondta Beblavý.

Igor Matovič (OĽaNO) ellenzéki képviselő szerint Kiska beszéde elég átfogó volt, és nem hagyott ki semmit abból, amiben „ma Szlovákia szenved”.

tette hozzá.

Veronika Remišová (OĽaNO) parlamenti képviselő amiatt volt elégedett az elnök beszédével, hogy újra visszaterelte a figyelmet a Kucia-Kušnírová-gyilkosságra.

Ľubomír Galko (SaS) parlamenti képviselő szintén pozitívan értékelte Kiska beszédét:

foalmazott Galko.

Boris Kollár (Sme rodina) szerint az elnök „egész jól összefoglalta” a lényeget, ennek ellenére van pár kifogása a beszéddel szemben.

Robert Fico (Smer) parlamenti képviselő reakciójában ismételten Kiska „kétes ügyleteiről” beszélt. Kiemelte, hogy

mondta Fico.

Az olykor szélsőségekbe átcsapó baloldali nézeteiről ismert Ľuboš Blaha (Smer) cinikusnak nevezte Kiska beszédét.

Menyhárt József, az MKP elnöke az elnök beszédére reagálva úgy fogalmazott, hogy az „az eddigi legkeményebb” megnyilvánulása volt. Ugyanakkor hangsúlyozta,

Menyhárt nehezményezte azt is ,hogy Kiska egy szót sem ejtett a magyar kisebbség helyzetéről.

Körkép.sk, HNonline.sk, Webnoviny.sk

Nyitókép: HNonline.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »