Ellenáll az árhullámnak az OTP-kötvény

A hozamemelkedés a vállalati kötvénypiacot sem hagyja érintetlenül, ahol elsősorban a fix kamatozású papírok vannak veszélyben. Ám léteznek változó kamatozású papírok is, amelyeknél a kamat egy adott rövid vagy épp hosszú hozamhoz van kötve, így a kamatváltozással ezek akár vonzók is maradhatnak egy olyan piacon, melynek sokan már két éve a végét jósolják. E papírok között is akadnak érdekesek, olyanok, amelyek valamilyen speciális okból szinte teljesen rezisztensek a piaci ármozgásokkal szemben.

A hazai vállalati kötvénypiac kedvence volt évekig az OTP Bank Opus kötvénye.

Ez egy speciális sorozat volt, 2016-ig részvényre váltható, azóta úgynevezett floater kötvény, amely kamatozását tekintve a háromhavi Euriborhoz van kötve, és erre ad még plusz 3 százalékot. (Mellesleg semmi köze a tavalyi hazai sztárrészvény Opus Nyrt.-hez.) A kötvény először 2016-ban volt visszahívható, és sokan kifejezett csalódással vették tudomásul, hogy ez nem történt meg. Ez azért volt különösen meglepő, mert az OTP igazgatósága jelentős kötvénytulajdonosnak mondhatja magát, így a csalódott befektetők eladásai nyomán visszaeső árfolyam az ő portfóliójukat sem hagyta érintetlenül. Később megnyugodtak a kedélyek, és a kötvény idestova egy éve 95 százalékos árfolyam közelében van.

A 100 százalékon való esetleges visszahívás egy azonnali, 5 százalékos árfolyam-emelkedést indukálna; az erről szóló döntést a bank igazgatósága a közgyűlés hatáskörébe delegálta. A döntést elvileg befolyásolhatná az OTP részvényeinek árfolyama, hisz az átválthatóság ugyan megszűnt, de a részvények továbbra is a bank által tulajdonolt Opus SA-ban vannak fedezetként, nem utolsósorban részvénykönyvi bejegyzéssel. A visszahívással e papírok visszakerülnének a bank saját részvényállományába, ám a számviteli hatás miatt nem mindegy, hogy ez milyen árfolyamon történik meg. Mindezeken túl az sem elképzelhetetlen, hogy az esetleges visszahívást valami egészen más ok motiválja majd.

„A cikk nem a befektetési elemzés függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »