Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő

Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt egy mentőápoló ellen, aki ellátás helyett otthonába szállított egy eséstől lebénult férfit, majd papíron már azt jelentette, hogy nem is találták meg a kivonuláskor. 

A vádirat szerint 2022 szeptember 18-án, hajnalban, a szigetszentmiklósi HÉV állomáshoz riasztották a mentőket, mivel a peronon egy férfi – a sértett – feküdt és nem tudott felállni. A mentő kiérkezése után az ápoló megpróbálta felállítani az ekkor már más személyek által egy padra ültetett ittas sértettet, de nem járt eredménnyel. Ekkor az ápoló úgy döntött, hogy a sértettet nem szállítják be egészségügyi intézménybe további vizsgálatok céljából, hanem otthonába viszik.

Hírdetés

Miután a sértettet hazaszállították, közölték édesanyjával, hogy zsibbad a lába valamint nagyon fáznak a végtagjai. Ha ezek a tünetei nem enyhülnek, hívjon hozzá újfent mentőt. Ezután a vádlott és az őt szállító mentőautó otthonában hagyta a sértettet.

Az elkövető ezt követően a kivonulásukat már úgy dokumentálta, hogy amire a HÉV állomásra kiérkeztek az ismeretlennek megjelölt személy már onnan eltávozott, így nem volt kit ellátniuk. 

Mivel a férfi fájdalmai nem enyhültek, édesanyja mentőt hívott, majd kórházba szállították, ahol megműtötték és mélyaltatásba helyezték. Az eljárás során megállapították, hogy a HÉV állomáson történt esése következtében a sértett két csigolyája is eltört továbbá gerincvelője is súlyosan sérült. Ennek következtében alsó testfele már a HÉV állomáson teljesen lebénult. 

Az elkövető ápoló nem a számára előírt szakmai szabályoknak megfelelően látta el a sérült férfit, és szabálysértése alkalmas volt a sértett közvetlen veszélyeztetésére.

Később, a műtét utáni kórházi kezelése során a sértett elhunyt, de az már nem vezethető vissza a vádlott szakmai szabályszegésére.

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az ápoló ellen.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »