Elkezdték kiüríteni az idomeni migránstanyát

Kedden reggel 6 órakor a görög hatóságok megkezdték a görög-macedón határon fekvő idomeni tábor kiürítését – jelentette a közmédia helyszíni tudósítója.

A hatósági akcióról egyelőre nagyon keveset tudni, az újságírókat, illetve a humanitárius szervezetek embereit ugyanis nem engedik be a táborba, a hatóságok lezárták a területre vezető utakat, a térségbe négyszáz rohamrendőrt vezényeltek – derült ki a beszámolóból.

A hevenyészett menekülttáborban becslések szerint nyolcezer-négyszáz menedékkérő tartózkodhat. Jorgosz Kiricisz, a görög kormány migránskérdéssel foglalkozó szóvivője elmondta, hogy a felszámolás lassan és nyugodtan halad. A folyamat tíz napig tart majd. Hozzátette, hogy a menedékkérőket buszokon, apránként, újonnan létrehozott menekültszállásokra szállítják át.

(Híradó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »