Elkezdődtek a piarista vitorlástáborok a Balatonon

Elkezdődtek a piarista vitorlástáborok a Balatonon

A berényi községi strandon tartották június 24-én a Piarista Vitorlás Egyesület szezonnyitó, vitorlabontó ünnepségét, amelyen a település vezetői mellett részt vett Soltész Miklós államtitkár és Móring József Attila kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője.

A megnyitón Zsódi Viktor SchP kiemelte, az ember a Bibliából tanulta meg, hogy Isten gondviselése kísér minket a habok között is. „Lenyűgöznek a nagy távolságok, megilletődve tapasztaljuk a hullámok erejét, és közben talán azt éljük át megrendítő közvetlenséggel, hogy életünket is hatalmas erők alakítják, hogy a lét egészéhez képest kevesek vagyunk. Az emberiséget hallatlan erőfeszítésre késztette a vizek meghódításának vágya. Ahhoz, hogy a vizeket legyőzzük, magunkban is le kellett győznünk a gyávaságot, a gőgöt, a lustaságot, az önzést. Jézus Egyházának és minden keresztény közösségnek jelképe a hajó, amely hánykolódik, de nem süllyed el. Kérjük Istent, hogy adjon egész életünkre jó hajózást, viharban hitet, szélcsendben hűséget, jó és rossz időben testvéri összetartozást!”

Móring József Attila országgyűlési képviselő „Jó szelet!” és tartalmas, élményekben gazdag napokat kívánt minden táborozónak. Hangsúlyozta, hogy ezek a táborok az új barátságok és az igazi közösségépítés helyszínei lehetnek.

Soltész Miklós államtitkár, maga is piarista öregdiák, aki a piarista vitorlástúráknak is résztvevője volt, felidézte iskolai élményeit, majd a vitorlás sport fontos összetevőit emelte ki a fiatalok számára. Nélkülözhetetlennek nevezte az együttműködés és a kölcsönös segítségnyújtás egymás és mindenki felé való megélését, valamint a felelősség elsajátítását a társadalom egésze felé.

Hírdetés

Az államtitkár – aki ifjúsági válogatott vitorlázó volt – a diákokkal közös hajóban vitorlát bontott és vízre szállt, segített oktatni a fiatalokat.

A nyáron 8 héten át több mint 200 gyerek érkezik a táborba a piarista iskolákból, hogy megtanulják a vitorlázás alapjait vagy gyakorolják a korábban tanultakat. A turnusokba vegyesen érkeznek a 7–12. évfolyamos diákok.

Forrás és fotó: Piarista.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »