Elkezdődött a komáromi kórház sürgősségi betegellátó osztályának építése – KÉPEKKEL

Elkezdődött a komáromi kórház sürgősségi betegellátó osztályának építése – KÉPEKKEL

Jelképes kalapácsütésekkel kezdődött el július 8-án az AGEL csoporthoz tartozó komáromi kórház sürgősségi betegellátó osztályának építése, amely 2021. december közepétől majd összeköti a belgyógyászatot a sebészettel.

Az ünnepségen az AGEL Rt. és a kórház, illetve a kivitelező vágsellyei MENERT Kft. képviselőin kívül Nyitra megye több vezetője, köztük Milan Belica megyefőnök, Csenger Tibor és Igor Éder alelnök, továbbá Farkas Iván, az MKP megyei frakcióvezetője mellett járásbeli polgármesterek, intézményvezetők és egészségügyi dolgozók is megjelentek.

Belica elnök kiemelte, hogy Nyitra megye déli térsége folyamatos fejlesztése elengedhetetlen. Aleš Herman, az AGEL Rt. cseh elnöke és Michal Pišoja, az AGEL Slovakia Rt. vezérigazgatója felidézte a komáromi kórházban az utóbbi években megvalósított nagyszabású beruházásokat, amelyekről a Ma7.sk folyamatosan beszámolt.

A további terveik között szerepel mágneses rezonancia-vizsgálat végzéséhez szükséges berendezés megvásárlása is,

aminek köszönhetően a járásbeli pácienseknek majd nem kell e célból Érsekújvárba utazgatniuk. Hangsúlyozták, a régió hozzávetőleg 110 ezer lakosának egészségügyi ellátását nyújtó intézmény jelentőségének növekedését, amihez a tervek szerint a 2021. december 14-ig elkészülő új sürgősségi betegellátó osztály is hozzájárul.

Miroslav Jaška kórházigazgató felhívta a figyelmet a névváltozásra:

az intézmény július 1-től már a Nemocnica AGEL Komárno – komáromi AGEL-kórház nevet viseli,

Hírdetés

amit az egyes dokumentumokban is feltüntettek. Majd köszönetett mondott a vágsellyei MENERT Kft-nek azért, hogy a 20 500 négyzetméteres telken február végétől folyó előkészületi munkálatokkal a koronavírus-járvány idején sem álltak le, így majd tartani tudják a tervezett átadási időpontot. Elmondta: a 11,2 millió euró összértékű új osztály felépítéséhez 9,2 millió eurót uniós alapokból szereztek, a költségek 10 százalékát pedig a kórház állja.

Továbbá új egészségügyi műszerek, berendezések, valamint korszerű informatikai-kommunikációs technológiák, szoftverek és nagy sebességű internet-kapcsolat is segíti majd a dolgozóink munkáját“ – fogalmazott.

Andrej Vrábel mérnök, a kivitelező vágsellyei MENERT Kft. energetikai-technológiai igazgatója a vonatkozó projekt részleteit ismertette, amely projektmenedzsere Ľuboš Porubec mérnök. Megtudtuk:

az előkészületi fázisban egy kihasználatlanul álló, régi raktárépületet is el kellett távolíttatni az útból.

A több mint 1 100 köbméter téglát és követ a tereprendezéssel együtt a komáromi MATACO – Junior Kft. végezte. Előzőleg a majdani épület alatt futó műszaki hálózatokat is át kellett helyezni. Továbbá műszakilag biztosítani kellett, hogy a kórház a hét valamennyi napján, 24 órán keresztül el legyen látva tartalék-oxigénnel, illetve sűrített levegővel.

Az új sürgősségi osztály előnyei közé tartozik majd az is, hogy a páciensek egy központi felvételi részlegre érkeznek, ahonnan az állapotuk szerint átirányítják őket a fedett folyosókon át elérhető sebészeti-nőgyógyászati vagy belgyógyászati pavilonba.

Az építkezés alatt is zökkenőmentes lesz a betegfelvétel, illetve a kórház működése.

A Petőfi utcai buszmegállót el kellett távolítani, mert az az építkezésre érkező és onnan távozó járművek útjában volt. A kórház területén újabb közlekedési jelzőtáblákat helyeztek el, amelyek az építkezés befejezéséig lesznek érvényben. A főbejáratnál pedig felhívják a figyelmet az elkerített építkezési területtel kapcsolatos változásokra, s onnan némi kerülővel, másfelé irányítják át a forgalmat.

A páciensek, a kórházi dolgozók és a beteglátogatók mozgását tehát továbbra is lehetővé teszi a kórházvezetés, ám a módosítások miatt valamennyiük megértését és türelmét kéri, hiszen az új pavilon majd mindannyiuk érdekét, a minőségi betegellátást szolgálja.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »