Elkezdõdött a 13. EU Tábor

Július 27-én délután elkezdődött a tizenharmadik EU Tábor, melyet a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, Kós Károly Akadémia és a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ tizenharmadik alkalommal szervez meg. Idén a tábor újult helyszínnel rendelkezik, a tábornak a zeteváraljai Natur Air Park ad otthont.

A szerdai, 0. nap regisztrációval kezdődött, majd 4 előadást hallgathattak meg a tábor résztvevői.

Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója: érdekellentétek a Brexit árnyékában

Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének vezértémája körül felmerülő kérdések komplex tárgyalását, a korosztályok, régiók és politikai attitűdök különbségeit és azok következményeit hallgathatták meg az EU résztvevői a rendezvény első előadásán.

Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója az Egyesült Királyság utóbbi száz évben tapasztalt térvesztését és az erre alapozott „Európába simuló” politikát tette felelőssé a szigetország növekvő EU-szkepticizmusáért, aminek valószínű betetőzése volt az európai politikai elit utóbbi időben tanúsított kritizálható lépései. És bár a 2016-os évben megközelítőleg 10%-al gyarapodott EU-szkeptikus lakosság elegendő volt a kilépés megszavazásához, az előadásból azt is megtudhattuk, hogy „a Brexit utáni Egyesült Királyság irányáról módszertanilag értékelhető tervek nem születtek”. Így nem meglepő, hogy a maradást támogató erők a brit politikai történelemben sokkal jelentősebb szereppel bíró parlamentnek tulajdonítja a döntés jogát a népszavazással szemben.

A nyugati és közép-keleti európai tagállamok politikai attitűdjeinek eltérése kapcsán elhangzott a keleti régiók határozottan Unió-párti hozzáállása és az ehhez fűződő negatív Brexit-megítélés, mind Románia mind Magyarország részéről.

Hegedüs Csilla: a józan ész megkívánja, hogy műemlékeinket felújítsuk

A józan ész azt diktálja, hogy műemlékeinket felújítsuk, közös érdekünk, hogy épített örökségünkkel turistákat vonzzunk, ennek hasznát pedig élvezze közösségünk – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki Kortalan örökség címmel tartott előadást az EU Tábor első napján.

„Húsz évvel ezelőtt néhány rövidnadrágos fiatal döntött arról, hogy a bonchidai kastélyt kimozdítja romos állapotából. Nem igazán tudtuk, hogy hova szeretnénk eljutni, de már nem tűrtük a műemlék akkori sínylődését” – idézte fel a kezdeteket Hegedüs Csilla, az akkori munkálatokat magára vállaló Transylvania Trust Alapítvány vezetője. A műemlékekhez sokféleképpen lehet viszonyulni – véli a kulturális szakember, szerinte: egyesek a múltat sírják vissza általuk, a bonchidai kastély esetében például Bánffy Miklós emlékét lehet büszkén felidézni. „De vannak olyanok is, akiknek a romok lehetetlen feladatot jelentenek, a felújításban, átörökítésben közösségi érdeket látnak. A felújítási projektünk kimozdította Bonchidát a pusztulásból” – tette hozzá Hegedüs Csilla.

Az ügyvezető alelnök előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma emberének ki kell használnia épített örökségét, amelynek hatása főként a fiataloknak kedvez, azoknak, akik élettel tudják megtölteni azt, majd példaként említette az Electric Castle fesztivált. „Bonchidának semmi esélye a túlélésre, ha nem tud örömet okozni a fiataloknak. Egy műemlék hiába a legkirályabb múzeum, ha a fiataloknak nincs rá szüksége, semmi esély a fennmaradásra” – érvelt, majd példaként felhozta: a Bánffy-kastély is azért ment tönkre az évek során, mert azt senki sem akarta használni egészen tizennyolc évvel ezelőttig.

Román és magyar ifjúsági vezetők a fiatalok közéleti szerepvállalásáról

A délutáni Ce te doare? ifjúsági kerekasztal beszélgetés fő témája az idei önkormányzati választások voltak, valamint a fiatalok szerepe a választások során, a közéletben. A kerekasztal beszélgetés résztvevői Ionuț Țața a Pro Democrația Egyesület elnöke, Sergiu Papuc a PSD ifjúsági szervezetének képviselője (TSD), Olteán Csongor, MIÉRT-alelnök, a HÁRIT elnöke és Talpas Botond MIK regionális alelnök , a MIÉRT külügyi kabinetének vezetője voltak.

Az ifjúsági vezetők egyetértettek abban, hogy az 2016-os önkormányzati választások során az előző évekhez képest sokkal több fiatal szerepelt mind a magyar mind a román pártok a jelöltlistáin, sokkal több fiatal szeretne közéleti szerepet vállalni.

Sergiu Papuc azt hangsúlyozta, hogy mind a román mind a magyar pártoknak fel kell ismerniük, hogy változtatásra van szükség, olyan közös üzenetekre, amelyek mindkét szavazóbázist meg tudják szólítani. Így történt ez az idén a marosvásárhelyi választáson, ahol egy frissen alakult pártnak, a Szabad Emberek Pártjának sikerült mindkét szavazóbázist megszólítania. Véleménye szerint a közös üzenetek megfogalmazására kellene törekedniük a román és magyar pártoknak is egyaránt. Oltean Csongor elmondta, hogy a MIÉRT és az RMDSZ között egy jól működő partnerség alakult ki az elmúlt években és ennek köszönhetően az idei önkormányzati választások során 12 fiatal polgármester, 3 megyei tanács alelnök, 16 megyei tanácsos és több száz fiatal helyi és megyei tanácsos képviselheti majd a fiatalok értékeit és érdekeit helyi és megyei szinteken egyaránt.

Talpas Botond bemutatta az eltérő szavazási módszereket, ugyanakkor kiemelte, a közös érdekképviselet fontosságát. Egyetértett Oltean Csongorral abban, hogy amíg nagy számú a magyar kisebbség Romániában addig etnikai alapú választásokra számíthatunk.

A fiatalok elvándorlása témakör kapcsán Ionuț Țața kiemelte, hogy ez egy olyan téma, amivel mindképp foglalkozni kell, hiszen napjaink egyik legaktuálisabb témája, ami a magyar és román közösséget egyaránt érinti. A beszélgetés moderátora a konzultáció után azt a követeztetést vonta le, hogy a fiataloknak egyre növekvő szerepük van a politikai és civil szférában egyaránt.

Szabó Zoltán: Emberfüggő és nem vallásfüggő az emberi jóság

Az EU tábor első napjának előadássorozatát egy élménybeszámoló zárta. A meghívott előadó Szabó Zoltán volt, aki jelenleg Székelyudvarhelyen él. Előadásában az álma valóra válásának a folyamatát mutatta be, hiszen azt vallja magáról, hogy „megrögzült álmodozó”. Ez az álom egy föld körüli út, amelyet biciklivel tett meg. Elmondása szerint a felkészülés egy hosszú folyamat volt, de kitartó munkával és erőfeszítéssel elérte, hogy elinduljon ezen az úton. (közlemény)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »