Elkészült a tavaly novemberi, nyitrai buszbaleset törvényszéki jelentése

Elkészült a tavaly novemberi, nyitrai buszbaleset törvényszéki jelentése

Elkészült a tavaly novemberi, 12 emberéletet követelő Nyitra melletti buszbaleset törvényszéki jelentése – írja a Pravda baloldali napilap internetes kiadása.

A törvényszéki szakérők szerint nem tartogatnak meglepetést a jelentés következtetései, ám egyelőre a lapnak sem árultak el részleteket – először az ügyben eljáró nyomozót fogják tájékoztatni.

2019. november 13-án, szerdán 12 emberéletet követelő tragikus buszbalesetre került sor a Nyitrát és Aranyosmarótot összekötő I-65-ös főúton. A szabályosan közlekedő autóbusz egy kavicsot szállító kamionnal ütközött össze úgy, hogy a teherautó utánfutója gyakorlatilag feltépte a busz oldalát az ütközés során.

Április végén a törvényszéki szakértők rekonstruálták az eseményeket balesetet, azzal a céllal, hogy megállapítsák, milyen szerepet játszott a balesetben az út állapota és egyenetlensége és hogy mennyiben járultak hozzá a teherautó instabilitásához.

Hírdetés

Azt is megnézték, hogy hogyan viselkedik a teherautó erős fékezés során, miközben a rekonstrukcióban részt vett kamiont ugyanolyan súlyú rakománnyal látták el, mint amit a balesetben részt vevő kamion szállított. Ez azért fontos, mert a baleset után megjelent, nem hivatalos hírek szerint a kamion túlterhelve, vagyis az engedélyezett súlykorláton felül szállított rakományt.

A jelentés már a rendőrségnél van, rajtuk áll, mikor hozzák nyilvánosságra. A rendőrség a nyomozás során több forgatókönyvvel is dolgozott. Az egyik szerint a sofőr figyelmét elvonta valami, és átsodródott a szembe jövő sávba. A másik verzió az időjárási körülményeket emeli ki, a baleset napján nyirkos, esős idő volt, az út minősége pedig legendásan rossz az érintett szakaszon. A harmadik verzió azzal számolt, hogy a kamion túlterhelt volt, a súly pedig rosszul volt elosztva, ami instabillá tette a járművet.

Az I/65-ös halálszakasz története – a túlterhelt kamionokról nem most hallhattunk először

Pravda.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »