Elkészült a magyar zenei underground Így írtok ti-ja

Elkészült a magyar zenei underground Így írtok ti-ja

Darvas Benedek számos színházi és bábszínházi előadáshoz írt zenét, Czitrom Ádám pedig sok más mellett a jazzben aktív. Láttalak, hallottalak, elkövetlek című közös lemezük olyan, mint egy improvizációból kinőtt kesztyűbábozás. Az album apró összefüggéseket enged meglátni korszakok és előadók között, megdöbbenti, megnevetteti és kicsit el is bizonytalanítja a rajongókat. A hazai underground Így írtok ti-jét elkészítő párossal beszélgettünk.

– Számos műfajban aktívak szerzőként és előadóként, emellett mindketten írnak zenét színházi előadásokhoz vagy filmhez is. A közös albumukat hallgatva az volt viszont az érzésem, hogy ezúttal korántsem alkalmazott munkáról van szó. A Láttalak, hallottalak, elkövetlek című lemezen egyszerre több szerepben, rendezőként és színészként is jelen vannak.

– Darvas Benedek: Sőt, ha a legelejére, az egymásnak dúdolt szövegtöredékekre, az egymásnak eljátszott dallamfoszlányokra gondolok, a közönség is mi magunk voltunk. Úgy három éve, amikor elkezdtünk ebbe az irányba gondolkodni, tényleg egymás szórakoztatása volt a célunk.

– Czitrom Ádám: Játékként indult, valóban, és igaz az is, hogy többféle kalapot viselünk ebben a játékban. Mi nagyon régóta ismerjük amúgy egymást. Zenéltünk, és rengeteg koncerten is voltunk már együtt, úgyhogy tisztában vagyunk a másik ízlésével és elvárásaival. Emiatt haladt olyan gördülékenyen szerintem a munka, hogy észre sem vettük szinte: az Elkövetlek komoly projektté nőtt. Sokkal bensőségesebb volt ezen az anyagon dolgozni, mint mondjuk egy filmzenén. Abból a szempontból viszont passzol a filmes párhuzam, hogy időről időre más előadók bőrébe kellett bújnunk, az ő fejükkel gondolkoznunk, Bencének pedig a hangját is kölcsönöznie nekik. Jobbára közösek az emlékeink a hazai underground színtérről, és most ezeket a benyomásokat használtuk fel. Úgy méghozzá, hogy egy kicsit mi is benne legyünk a képben.

– Nem már megírt dalokat dolgoztak fel, hanem az egyes előadók legmarkánsabb jegyeit kiemelő saját számokat készítettek. Nem véletlen, hogy zenei karikatúra-albumnak nevezik az Elkövetleket.

– D.B.: Felfogásában a lemezünk az Így írtok ti-hoz áll a legközelebb, úgyhogy ahogy haladtunk a felvételekkel, újraolvastam a kötetet. Az előszóban Karinthy hosszasan fejtegeti, mi az, amit nem csinál. Nem paródiákat ír, de a travesztia és a persziflázs sem szabatos kifejezés szerinte a gyűjteményére. Irodalmi karikatúrákat ír ehelyett. Ezt olvasva ugrott be, hogy mi végső soron zenei karikatúrákat készítünk.

http://mno.hu/

– C.Á.: Egy jó karikaturista pedig pontosan ismeri a modelljeit. De nemcsak a rajzait lehet egyből felismerni, hanem azt is, hogy ezeket a figurákat ő készítette. Olyan volt dolgozni ezen a lemezen, mintha folyamatosan tükörbe néznénk. És ebben a tükörben a sajátunkon kívül látszott a másik arca, meg azé az előadóé is, akit felidézni készültünk. Minden esetben kérdés volt, mit tudunk kezdeni egy-egy zenekar stílusával, megszólalásmódjával, és mit tudunk ehhez hozzátenni.

– D.B.: Rengeteg jegyzetet készítettünk. „Kórképeket” állítottunk fel a zenészekről. Mik a bogaraik, mik a visszatérő témáik? Milyen vajon a viszonyuk a szüleikkel, mik a kedvenc kajáik, kihez beszélnek leggyakrabban? Ezeket mind számba vettük. Egy idő után arra kezdtünk figyelni, ami a számok hangulata mögött bújik meg.

http://mno.hu/

– A szövegek vagy a zenék készültek el előbb?

– C.Á.: A legtöbb esetben egyetlen sorunk volt meg, azokat írtuk később körbe. Előfordult, hogy a dallam kezdett el formálódni, de volt olyan eset is, hogy egyszerre ugrott be egy szövegkezdemény, és hozzá pár taktus. Előfordultak olyan előadók is, akikhez nem tudtunk érvényes közelségbe kerülni, úgyhogy róluk nem készítettünk végül karikatúrát.

– D.B.: Első körben 40 zenekart írtunk össze. Köztük volt a Vágtázó Halottkémek, a Tudósok, Péterfy Bori & Love Band és a Tankcsapda, de ők aztán kiestek, ahogy egy késői Lovasi-dal is, ami elég sötét lett.

– Kik maradtak?

– D.B.: Egy korai Lovasi például. És Cseh Tamástól a Hiperkarmáig, a Trabanttól az Európa Kiadóig, a Balatontól a Neuroticig, a Quimbytől a Csík Zenekarig sokan szerepelnek olyanok, akiknek a nyolcvanas és a kétezres évek eleje közé esett a fénykoruk.

– Az album dalai nemcsak szimplán követik egymást, hanem párszor össze is kacsintanak.

– D.B.: Persze, hiszen egymáshoz képest is van jelentésük és jelentőségük. A lemez készítése közben olyan összefüggések, hatások rajzolódtak ki előttünk, amelyek ezelőtt nem voltak számunkra világosak. Az elején arra gondoltunk, hogy kronologikusan pakoljuk egymás mögé a számokat, aztán végül egy olyan változat mellett döntöttünk, amelyben egymásra is felelgetnek az egyes dalszövegek. Az Elkövetlek egy katalógusszerű lemez lett a kedvenceinkből, akik közül sokan egymásnak is a kedvencei lehettek.

– Mit szóltak a kedvencek, amikor először meghallották „magukat”?

– D.B.: Nagyon élvezték. Akiknek eddig sikerült megmutatnunk, mind elégedett volt a végeredménnyel. Érdekes volt megfigyelni, hogy a saját alakmását elmélyülten figyelte mindenki, a többi stílusgyakorlaton pedig nagyokat nevettek. Ez abban erősített meg, hogy mások eszköztárát jobban, pontosabban látjuk kívülről, az pedig, hogy belőlünk mi látszik, hallatszik, rendre meglep bennünket.

– Mi az, ami a korszak dalaiban közös?

– C.Á.: Hívószavak helyett a magyar undergroundnak inkább történetei vannak. Kiss Tibi azt mondta, van egy súlyos csatornafedél, és ez a színtér azt próbálja megemelni. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Nekem az első Balaton-koncert volt talán a legmeghatározóbb. 19 éves voltam, és lekeveredtem a Gödörbe, és egyszerűen nem értettem, mi történik most. Zeneileg nem voltak kapaszkodóim, hiszen nem blues volt ez, hanem annak egy romantikus, kelet-európai, lakótelepi változata. És abból a szempontból is zavarba ejtő volt ez a találkozás, hogy a frontembernek, Víg Mihálynak a látszólag rezignált színpadi jelenléte milyen bensőséges, közösségi élményt teremtett.

– D.B.: Engem gyerekkoromban sokszor cipelt olyan házibulikba apám (Darvas Ferenc, zeneszerző – a szerk.), ahol a magyar underground figurái is feltűntek. Dohányfüstre, rengeteg borra, gombfoci-meccsekre és halk zongorajátékra emlékszem. Sok emberre, akik körülvesznek, és akik már harminc vagy negyven éve alkotnak közösséget.

– Ez a világ elmúlt már, vagy folytatható lenne a lemez olyan mai előadókkal? Őket is felismernénk egy zenei karikatúra első taktusairól?

– C.Á.: Szerintem az underground időtlen, de éppen olyan radikálisan változik a jelentése korszakról korszakra, mint amilyen radikális az underground művészet maga. Az a gyanúm, hogy nehezebb lenne mai előadókkal folytatni az Elkövetleket, mert egyrészt szükség van egy tizenöt-húsz éves távlatra, másrészt úgy érzem, hogy a mai zenekaroknak megváltozott a nyelvhez való viszonya. Egyre többen énekelnek angolul, aminek elsődlegesen piaci okai vannak persze, és ez rendben is van. Így viszont a kísérletező nyelvhasználat háttérbe szorul. Nagyon másképpen használja a nyelvet Pajor Tamás, Menyhárt Jenő vagy Bérczesi Robi. Egy angol dal esetében jóval nehezebbé válik az átrajzolás és az eredetivel való összehasonlíthatóság, akkor is ha mindkét oldalon nagyon jól tudunk angolul.

http://mno.hu/

– Egy adott ponton egy harmadik „elkövető” is csatlakozott a munkához, Cseh András. Neki mi volt az dolga?

– C.Á.: Én korábban játszottam Andris zenekarában, de a képeit akkor nem ismertem még. A Netfüggők című, 2016-ban megjelent kifestőjében találkoztam először a rajzaival, és nagyon megtetszett az ötletességük. Amikor az Elkövetlek borítójának megtervezésén törtük a fejünket, eszembe jutott, hogy megmutathatnánk neki az anyagot, hiszen ő is a korszak gyermeke – minden értelemben. Nem is mondtunk semmit a projektről, csak lejátszottuk neki a dalokat, ő pedig egyből rajzolni kezdett, és kiderült, hogy nagyon jól érti a dalszövegek finomságait.

– D.B.: Végül minden számról rajzolt, és ezek nem pusztán illusztrációk, hanem tovább is gondolják, ki is egészítik a dalokat. Úgy döntöttünk, hogy a szövegek helyett ezeket a képeket tesszük bele a CD-borítókba.

– Április 20-án, a Trip hajón tartják a lemez bemutatóját, méghozzá meglehetősen formabontó módon.

– D.B.: Különleges este lesz. Már csak azért is, mert a dalokat nem játsszuk el, ehelyett közösen meghallgatjuk a lemezt. Ennek elsősorban technikai okai vannak, hiszen a számok hangzása annyira speciális, amit nehéz lenne élőben visszaadni. Arról nem is beszélve, hogy mindegyik zenekar megszólaltatásához különböző hangszerparkra, és rengeteg vendégzenészre is szükségünk lenne, ilyen óriási apparátus pedig kevés helyen áll rendelkezésre Budapesten.

– C.Á.: Egyébként is úgy éreztük, hogy érdekesebb ezzel az anyaggal úgy találkozni, ha minket nem lát szemtől szembe a közönség, hanem csak a dalokat hallják. Lesznek persze meglepetések is, levetítünk egy kisfilmet, eljátszunk pár kimaradt dalt, és beszélgetünk is egy keveset a lemezről. Intim, zenei szellemidézés lesz. A hangulatát valahova a pogácsás kiállításmegnyitók és egy új autómodell leleplezése közé lőném be.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »