Elkészült a magyar tejágazati stratégia

Mivel Magyarországot is súlyosan érinti a tejpiaci válság, ezért a Földművelésügyi Minisztérium átfogó tejágazati stratégiát készített.

tej keresztur AB-9_b

Ezt a tervek szerint még ebben a hónapban megtárgyalhatja a kormány; a stratégia több intézkedésre tesz javaslatot, ezek között van az általános forgalmi adó csökkentése is. Fazekas Sándor miniszter kijelentette: a jelenlegi világméretű tejpiaci válsághelyzetben a vásárló úgy segíthet a magyar tejágazatban dolgozókon, hogy magyar tejet vesz le a polcról, ezzel ugyanis magyar munkahelyeket véd meg.

Eközben az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) képviselői is bejelentették, a magyar tejtermelők súlyos piaci helyzetének javítása érdekében már júliustól csökkenteni kellene a stratégiai fontosságú tejtermékek általános forgalmi adókulcsát (áfa) a jelenlegi 18-ról 5 százalékra. A kereskedelmi szövetség szerint a kisebb áfakulcs az alacsonyabb ár révén nagyobb fogyasztásra ösztönzi a vásárlókat, egyidejűleg visszaszoríthatja a feketézést, mindez pedig nagyobb piacot jelenthet a hazai tejtermelőknek.

Az OKSZ szükségesnek tartja, hogy a tejfeldolgozó üzemek is tekintsék át a magyar tejfelvásárlás növelésének lehetőségeit, továbbá a tejtermelők hosszabb távon is törekedjenek a hazai tejpiaci igényeket segítő, kiegyensúlyozott ütemű értékesítésre.

Romániában tavaly májusban lépett hatályba az a kormányrendelet, melynek értelmében valamennyi élelmiszer esetében 9 százalékos áfakulcsot kell alkalmazniuk a gyártó- és forgalmazócégeknek. Az intézkedés azonban nem segített a romániai tejágazat problémáin.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »