Elk�peszt� g�z�rat mondtak be az oroszok – a magyar rezsics�kkent�s �j szab�lyait is felbor�thatja

Elk�peszt� g�z�rat mondtak be az oroszok – a magyar rezsics�kkent�s �j szab�lyait is felbor�thatja

Egészen elképesztő gázárat mondott be a téli hónapokra a Gazprom, hiszen gyakorlatilag azt vázolta, hogy további legalább 60%-os áremelkedés várható. Ha ez bekövetkezne, az azt jelentené, hogy egy köbméter gáz tőzsdei ára a mostani 950 forint körülről 1600 forint fölé ugrana, így komolyan felvetődne az a kérdés is, hogy mi lesz a magyar rezsicsökkentés frissen bejelentett szabályaival, írja a Portfolió.

Most ugyanis úgy néz ki a helyzet, hogy az átlagfogyasztás feletti részre köbméterenként augusztustól 732,4 forintot, októbertől 752,5 forintot kell fizetnie a lakosságnak „piaci” árként, a januártól érvényes árakról még nincs döntés, de közben a Gazprom az idei számoknál közel 1000 forinttal magasabb tényleges piaci árat vetített előre.

Idén január elseje és augusztus 15. között a FÁK-országokon kívüli orosz gázexport (lényegében Európát és Törökországot jelenti) 36,2%-kal 78,5 milliárd köbméterre esett – jelentette be a Gazprom egy keddi közleményben. Az első közel nyolc hónap együttes eredménye azonban elfedi azt, hogy mi történt az utóbbi hetekben: júliusban 58,4%-os, augusztus első felében pedig 59%-os zuhanás volt a Gazprom európai gázexportjában, amint azt a Reuters egy elemzőre hivatkozva megjegyezte.

Érdemes emlékeztetni rá, hogy június közepétől július végéig mintegy 60%-kal fogta vissza a Gazprom az Északi Áramlat 1-en a gázküldést Németországba a turbinaügyre hivatkozva, aztán még tovább tekerte a gázcsapot, és most már csak a kapacitás 20%-át küldi ezen a nagyon fontos útvonalon a németekhez.

Mindezek hatására éppen június közepétől, a 80-90 euró/MWh körüli tartományból, kezdtek el újra szárnyalni az európai tőzsdei gázárak, mint ahogy azt az alábbi ábra is mutatja. Az utóbbi napok emelkedésével már a 220 euró feletti tartományba jutottunk, noha egy éve még 50 euró alatt jártunk. A mostani tőzsdei gázár nagyjából 2400 eurós, közel 2500 dolláros, árszintet jelent 1000 köbméterenként, ami a Gazprom tegnapi közleménye szempontjából fontos adat.

A Gazprom ugyanis azt is beleírta a mai közleménybe, hogy

Az európai spot gázárak elérték a 2500 dollárt. A konzervatív becslések szerint, ha ezek a tendenciák fennmaradnak, az árak meg fogják haladni a 4 ezer dollárt 1000 köbméterenként ezen a télen.

Hírdetés

Így tehát a Gazprom gyakorlatilag azt vázolta, hogy az európai gázexportja (további) visszafogásával télre legalább 60%-os további gázár-emelkedést fog elérni. Érdemes megjegyezni, hogy a korábbi orosz gázpiaci "jóslatok", például Dmitrij Medvegyev volt orosz elnöknek a háború kitörése előtti extrém gázár "jóslata" abszolút valósággá vált rá néhány hétre.

Mindez nagyon durva téli gázpiaci helyzetet és gázár-kilátásokat jelent, hiszen, amint az alábbi grafikonon is látjuk: a legalább 4000 dolláros (eurós) gázár sokkal magasabb, mint amit jelenleg a piaci szereplők a következő hónapokra áraznak.

A Gazprom jelzésének akár nagyon komoly negatív következménye is lehet a magyar gázpiaci rezsicsökkentés minap bejelentett szabályaira. Ha ugyanis tényleg jelentősen tovább emelkednének a tőzsdei gázárak télre, és ha ezzzel együtt a magyar állam gázbeszerzési költségei emelkednének, akkor ez óriási pluszterhet jelentene az államnak. Ennek az az egyszerű oka, hogy a rezsicsökkentés keretében 102 forintért adja el a lakosságnak a gáz köbméterét, míg az oroszok ma azt vázolták, hogy 1600-1700 forint körüli gázár is jöhet télen. Azt pedig már számos adatból tudjuk, hogy a magyar állam lényegében a holland tőzsdei (TTF) árhoz igazodva veszi az oroszoktól a gázt, és egy minapi közlemény is azt hangsúlyozta, hogy az ár a mostani helyzetben másodlagos, az a lényeg, hogy kapjunk elég gázt.

Mint ismeretes, az eddig bejelentett szabályok alapján most augusztusban és szeptemberben 732,4 forintot kell fizetniük az átlagfogyasztás feletti részre a magyar háztartásoknak, aztán ez októberben, novemberben és decemberben 752,5 forintra emelkedik. Az ezt követő hónapokra érvényes lakossági „piaci” ár még nem ismert, azt az Energiahivatal majd karácsony körül állapítja meg, nyilván figyelembe véve az akkori piaci helyzetet.

Ezt a bizonytalanságot jelölte a Portfolió az alsó piros karikával (mennyi lesz januártól a lakossági „piaci” gázár, egyelőre nem tudjuk), a felső piros karikával pedig azt, hogy milyen gázárpálya következik a Gazprom tegnapi jelzéséből. A kettő közötti hatalmas, közel ezer forintos, köbméterenkénti különbség szembeötlő.

Így tehát ha tényleg a Gazprom által jelzett gázárpályán haladunk, az bizony nagyon rosszat vetít előre a magyar háztartások pénztárcájára nézve.

De nemcsak a gázfogyasztók pénztárcájára nézve, hanem az áramfogyasztókéra nézve is, hiszen a gázárak az áramárakat is az égbe küldték már eddig is, így mindez nemcsak a gáz-, hanem az árampiaci rezsicsökkentés új szabályait is felboríthatja, írja a lap.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »