Eljárás indult a poggyászbalhék miatt a Ryanair ellen

Eljárás indult a poggyászbalhék miatt a Ryanair ellen

A közlemény szerint a légitársaság sorozatos, a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt György István budapesti kormánymegbízott azonnali, átfogó vizsgálatot kezdeményezett. A vizsgálatba bevonták a hivatal fogyasztóvédelmi főosztályát – tették hozzá. Bővebb tájékoztatást csak a vizsgálat lezárulta után adnak – írták.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a Ryanair tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett szolgáltatásait. A poggyászok késése esetén is jár kártérítés a fogyasztónak a légitársaságtól, nem csak a csomagok sérülése, elvesztése után – hívta fel a figyelmet.

A Ryanair Budapestről a Kanári-szigetekre tartó járatain fordult elő az elmúlt hetekben, hogy túlsúlyra hivatkozva nem vitte el a légitársaság az utasok feladott poggyászát.

Másodszor is itthon hagyta a nyaralók csomagját Ryanair, de legalább jó tanáccsal ellátta őket

Kedden mindenki azt hitte, hogy a kalandok kellemetlen része véget ért, mivel a légitársaság egy másik géppel az utasok után küldte a poggyászokat. De mint kiderült csak egy részét sikerült felpakolni a másik gépre, a többiek talán majd szerdán megkapják a csomagjaikat. Addig is legalább meleg van, nem kell sok ruha.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »