Eljárás indul Böhmermann ellen Erdogant gúnyoló verse miatt

Eljárás indul Böhmermann ellen Erdogant gúnyoló verse miatt

A német kormány eljárást kezdeményez Jan Böhmermann humorista ellen Erdoğan török elnököt gúnyoló verse miatt.
Angela Merkel német kancellár pénteken jelentette be, hogy a török kormány kérésére hatalmazták fel az igazságszolgáltatást, hogy eljárás induljon Böhmermann ellen.

 

Gúnyvers a török elnökről

 

Merkel egyben kezdeményezte az említett jogszabály megsemmisítését is, a német büntető törvénykönyvben ugyanis  bűntettként szerepel a külföldi államok szervének vagy képviselőjének a megsértése. A törvény értelmében akár három évig terjedő szabadságvesztésre is büntethetik az elkövetőt.

 

Böhmermann gúnyverse március 31-én került adásba a ZDF Neo Magazin Royale című műsorában. A versben elhangzik többek között, hogy a török elnök kislányokat ver, állatokkal közösül, kurdokon tapos és keresztényeket ver.

 

A legfelsőbb török vezetés tiltakozott

 

Az említett versről Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes azt nyilatkozta, hogy Böhmermann versével nem csak Erdogant, hanem mind a 78 millió törököt is megsértette: „Ez az oka annak, hogy Törökország azt akarja, ez a szemérmetlen ember haladéktalanul legyen megbüntetve az elnök megsértéséért a német törvények szerint” – mondta Kurtulmus.

 

Böhmermann tettét „az emberségesség ellen elkövettet súlyos bűncselekmény”-nek nevezte, ragaszkodott azonban ahhoz, hogy Törökország “semmiképpen sem szeretne politikai nyomást gyakorolni” Németországra.

 

Mandiner/TASR

Nyitókép: dbate.de


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »