Elítélték Németországban az Iszlám Állam három tagját

A németországi Hamburgban elítélték az Iszlám Állam terrorszervezet három szíriai állampolgárságú tagját. A hamburgi tartományi felsőbíróság szerint a három férfi úgynevezett alvó terrorista volt. A menekültek között elrejtőzve szivárogtak be Németországba 2015-ben azzal a feladattal, hogy álljanak készen terrortámadás végrehajtására. Egyiküket hat és fél év szabadságvesztésre ítélték külföldi terrorista szervezetben viselt tagság miatt. A másik kettőt enyhébb, három és fél év szabadságvesztésre ítélték arra hivatkozva, hogy a bűncselekmény elkövetésekor fiatalkorúak voltak.

A bíróság a per harminc tárgyalási napja alatt arra a meggyőződésre jutott, hogy a három férfi ugyanolyan terroristacsoportot alkotott, mint a 2015 novemberében Párizsban történt merényletsorozat elkövetői, de lebuktak, mielőtt aktiválták volna őket. Ezt támasztja alá az egyik vádlott beismerő vallomása is.

A német hatóságok minden bizonnyal súlyos terrorcselekményt akadályoztak meg a csoport nemzetközi együttműködés révén sikerült elfogásával. A terroristáknak ugyan még nem voltak konkrét terveik, amikor 2016 szeptemberében őrizetbe vették őket Schleswig-Holstein tartománybeli menekültszállásokon, de egész biztosan merényletek elkövetésének szándékával érkeztek az országba, és sok a párhuzamosság esetük és a párizsi támadássorozat között – emelték ki az ítélet indoklásában a Norddeutscher Rundfunk regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »