Elítélték a melegfelvonuláson késelő férfit

Gyilkosság miatt elítéltek kedden egy ultraortodox zsidó szélsőségest, aki tavaly júliusban egy jeruzsálemi melegfelvonuláson késsel megsebesített hat embert, akik közül egy 16 éves lány később belehalt sérüléseibe.

A bíróság emberölés mellett többszörös emberölés kísérlete miatt is megállapította a támadó, Jisáj Slisszel felelősségét. Az ultraortodox zsidó szélsőséges késekkel a kezében a 2015 nyarán tartott felvonulás résztvevői közé rohant, és válogatás nélkül szurkálni kezdett a tömegben. Slisszelt a rendőrség még a helyszínen elfogta.

A támadó három héttel tavalyi tettének elkövetése előtt szabadult a börtönből, ahol egy 2005-ben, ugyancsak egy melegjogi menet résztvevői ellen elkövetett késeléses támadás miatt kiszabott büntetését töltötte. Kiszabadulása után a homoszexuálisok elleni gyűlölködő üzeneteket tett közzé a közösségi médiában.

Slisszel börtönbüntetésének tartama júniusi bírósági meghallgatásán dől majd el, a férfit akár életfogytiglani szabadságvesztés is fenyegetheti.

„A vádlott nem tanult a tíz éve ellene folytatott eljárásból és a letöltött hosszú börtönbüntetéséből. Visszatért, és a gyűlölet ideológiájával követte el ezeket a bűncselekményeket” – mondta Osrát Soham izraeli ügyész.

Jeruzsálemben minden évben tartanak melegfelvonulást, amely szerényebb a liberálisabbnak tartott Tel-Avivban rendezetthez képest. Utóbbi tavaly több mint 100 ezer embert vonzott.

Jeruzsálem lakosságának többségét konzervatív vallási közösségek teszik ki, amelyek tagjainak nagy része elítéli a másságot. Melegek ellen mindazonáltal ritkán követnek el erőszakos cselekményeket a városban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »