Elismerés a megyei kórháznak

Elismerés a megyei kórháznak

Egy igen bonyolult, hat szakterület orvosaival közösen végzett rekonstrukciós mikrosebészeti műtétről számolt be a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége és a szóban forgó orvoscsapat két tagja, mely beavatkozással bejutottak a Romanian Healthcare Awards 2021 szakmai megmérettetés döntőjébe. A tízórás műtétet augusztusban hajtották végre, a pályázat elbírálásáról nemrég tájékoztatták az intézményt.

A műtétről dr. Fábián Zoltán szájsebész szakorvos előzetesen elmondta, a fej-nyak daganatok esetében bármilyen műtéti beavatkozás súlyos funkcionális következményekkel járhat, olyan orvoscsapatra van szükség ezeknél a műtéteknél, akik képesek helyreállítani azokat a defektusokat, amelyeket esetlegesen a daganat eltávolításával idéznek elő. Az augusztusban műtött negyvenhárom éves uzoni nőnek állcsontdaganata volt, amire egy fogászati beavatkozás során figyelt fel a fogász és küldte a pácienst szakorvoshoz. Megkezdődött a kivizsgálás, majd a műtét megtervezése. Úgy kellett eltávolítani az érintett állkapocsrészt és pótolni titánimplantátummal, hogy az állkapocs mozgásképessége megmaradjon. CT-felvétel alapján, számítógépes modellező szoftverekkel elkészült a virtuális implantátummodell, majd 3D-s technológiával a titánimplantátum, amely már műtét közben illeszkedett az állkapocs felszínéhez. A műtét másik különlegessége volt a lágy részek helyreállítása, amihez a páciens alkarjából kivett szövetet használtak.

Hírdetés

Sebészek, ortopéd, fül-orr-gége szakorvos, intenzív terápiás orvos dolgozott az eseten, de minden segítő munkája fontos volt – emelte ki dr. Fábián Zoltán. A szakember szerint nehéz megtalálni a lelkes és kitartó csapatot, gyakran a több évtizede dolgozó, kiégett orvosok már nem akarnak kipróbálni új dolgokat, de úgy véli, a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban sikerült egy olyan együttműködés, ami sok egyetemi kórházban sem jellemző. A mikrosebészet terén különösen érvényes ez – mondotta. A fej-nyak daganatoknál nagyon fontos a korai beavatkozás, ha lehetőség van rá, első a műtét, és utána kezdik az onkológiai kezelést – hangsúlyozta Fábián doktor. Sajnos, a szóban forgó páciensnek más daganata is van, nem áttétről van szó, nem a szarkómához, a kötőszöveti daganathoz köthető, hanem primer mellkarcinóma jelentkezett nyirokcsomóáttéttel – részletezte a szakorvos.

A nyak-fej daganatok előfordulása országos szinten a harmadik helyen szerepel, a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban is igen gyakori, évente ötven-hatvan új esetet jegyeznek – ismertette dr. Barabás Márta fül-orr-gégész szakorvos, aki szintén részt vett az említett műtéten. Egyre inkább érint fiatalokat is, a kockázati tényezők között a doktornő említette a dohányzást, a túlzott alkoholfogyasztást, de a HPV vírus jelenlétéhez is köthetőek ezek a típusú daganatok. Kezeletlenül hagyva az életminőség jelentős romlásához vezet, és bizonyos funkciók – mint a beszéd, táplálkozás – végleges károsodásához – mondotta. Dr. Barabás Márta hangsúlyozta, alapvizsgálaton, fül-orr-gégészeti szakrendelésen is felmerülhet a daganat gyanúja, de röntgendiagnosztikai vizsgálatra is szükség van, a biztos diagnózist pedig szövettani vizsgálattal állapítják meg, és az eredmény alapján, a nemzetközi protokollnak megfelelően egyénre szabott kezelést javasolnak az onkológussal közösen.

A romániai egészségügyi intézmények és orvoscsapatok tevékenységét értékelő Romanian Healthcare Awards 2021 megmérettetésen az orvosi szolgáltatások és betegbiztonság kategóriában pályázott a sepsiszentgyörgyi megyei kórház, mely vetélkedőn egy harmincegy tagú nemzetközi zsűri értékeli és ismeri el az egyéni, csapat- és intézményi teljesítményeket, ezáltal népszerűsítve a jó gyakorlatokat.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »