Elindult az idei „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes akció

Elindult az idei „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes akció

Október 6-án elindult a „72 óra kompromisszum nélkül” háromnapos szociális, önkéntes akció a három történelmi keresztény egyház szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A nyitórendezvény október 6-án, 17 órakor kezdődött a budapesti Akváriumban, ahol a részt vevő csapatok borítékban kézhez kapták feladatukat, ami az akció kezdetéig meglepetés volt számukra.

Az eseményt Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője, a 72 óra idei fővédnöke nyitotta meg: „Örülök, hogy Ti lesztek az a közösség, akikkel együtt tudok majd dolgozni ebben a 72 órában. Próbáljunk meg teljes mértékben jelen lenni és figyelni a másikra. Hajrá!”

Darvas Márton főkoordinátor arra bátorította a résztvevőket, adják magukat, mert van miből adni, és minél többet adunk, annál többet kapunk vissza. „Hinniük kell ebben, még ha a hétköznapokban nem is könnyű megélni mindezt, azonban ezeknek a bennünk rejlő értékeknek pont az a furcsa titka, hogy csak akkor tudjuk igazán megélni, ha elkezdünk másoknak is adni belőle” – fogalmazott.


Gábor Miklós és Szontágh Szabolcs a történelmi egyházak képviseletében személyes történeteiken keresztül hangsúlyozták a fiataloknak, hogy arra van szükség, ami bennük van. Arra kérték őket, adják magukat ebben a három napban, és legyen ez „csak” a kezdet, valaminek a kezdete, ami aztán kitart a következő 72 óra rendezvényig. Németh Tamás református lelkész az „Aranyom és ezüstöm nincs, de amim van, neked adom” példázattal szólította meg a fiatalokat. Feltéve a kérdést: „Én mit teszek azért, hogy az élet jobb legyen?”, arra hívta őket, ne akarják másnak mutatni magukat, mint akik, ne lépjenek vissza embertársaiktól.


A csapatokat összerázó és szórakoztató programokkal tarkított nyitórendezvényre azokat is várták, akik nem regisztráltak az online felületen, hiszen az akció nyilvános projektjeihez az újdonsült érdeklődők is csatlakozhattak. Az eseményen ingyenes akusztikus koncertet adott a Magashegyi Underground.

* * *

Mától kezdve három napon, azaz 72 órán keresztül fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai teljesítenek országszerte közhasznú feladatokat, úgy mint intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (többek között fogyatékkal élőknek, időseknek). A 72 óra olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek iskolai közösségi szolgálatként is végezhetők. Az idén kilencedik alkalommal megrendezett akció elsődleges célja, hogy a fiatalok tevékenységének széleskörű nyilvánosságot biztosítson – láthatóvá téve így az ifjúsági közösségekben folyó munkát –, valamint hogy rámutasson, mire képesek a középiskolások és az egyetemisták, ha összefognak.

Az akció eddigi története alatt több mint 50 ezer fiatalt mozgatott meg országszerte, akik csaknem 2 200 közhasznú projektet hajtottak végre mintegy 150 településen. Idén közel 8 ezer fiatal regisztrált, akik 328 projektben vesznek majd részt.

A 72 óra kompromisszum nélkül szlogenje idén: „Add magad!”, mellyel a szervezők arra szeretnék a fiatalok figyelmét felhívni, hogy az önátadáson keresztül kerülhetnek közel valódi önmagukhoz.

A kezdeményezés Németországból indult, és 2002 óta számos sikeres projekt valósult meg a környező országokban is. 2010 óta Ausztria, Svájc, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia és Magyarország rendszeresen együttműködik az akcióban, amelybe 2012-ben Csehország is bekapcsolódott. Önkéntes cserecsapatok küldése és fogadása által idén magyar és cseh csapatok vesznek részt egymás projektjeiben.

Bővebb információ az esemény honlapján, illetve Facebook-oldalán található. 

Forrás és fotó: 72 óra kompromisszum nélkül

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »