Elindult a Boldogasszony-zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba

Elindult a Boldogasszony-zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba

Elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony-zarándokvonat május 12-én, csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A négynapos útra induló ezer zarándokot Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelkivezetője, Bíró László tábori püspök áldotta meg.

A vonatot Püspökladányig a Szent Márton-év tiszteletére felmatricázott Szent Márton-mozdony húzza.

A zarándokokat útjuk során Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson ünnepség keretében fogadják. A szervezők tájékoztatása szerint az előző évek tapasztalatai alapján mindenhol nagyszámú erdélyi magyar várja majd őket.

A zarándokok pénteken Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz mennek, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Forrás: MTI

Fotó: MTI, Misszió Tours Utazási Iroda

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »