Elhurcolták lakásából Ľuboš Kosíkot

Az AFP értesülései szerint a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) egykori tagját, a Malin tartózkodó Ľuboš Kosíkot elhurcolták bamakói lakásából.

Kosíkot korábban a bazini bíróság 14 év szigorított fegyházra ítélte 2,4 millió euró értékben elkövetett váltóhamisítás miatt. Ő Afrikában talált menedéket a büntetés elől, de két nemzetközi elfogatóparancs is szólt ellene. A mali rendőrség három évvel ezelőtt tartóztatta le, majd tavaly novemberben két évnyi fogva tartás után szabadon engedték. Fogsága alatt Szlovákia hiába próbálta kiadatni.

Hírdetés

Kosík nem csak a váltóügy miatt keresett személy, egyike azon SIS-ügynököknek, akik érintettek voltak ifj. Michal Kováč elrablásában. Tavaly novemberben a SME napilapnak adott interjút, amelyben elmondta, hogy hajlandó együttműködni a hatóságokkal, és a SIS más visszaéléseiről is tanúvallomást tesz, elismerte, hogy maga is részt vett az emberrablásban, és hogy azt Ivan Lexa, akkori SIS-igazgató rendelte el. A bíróság közben – mivel nem fizette a börtönbüntetés mellett kirótt 100 ezer eurós pénzbírságot – újabb négy évvel meghosszabbította szigorított fegyházbüntetését.

TASR, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »