Elhunyt Tölgyesi Csaba Alberik O.Cist.

Elhunyt Tölgyesi Csaba Alberik O.Cist.

A Ciszterci Rend Zirci Apátsága hozzátartozói és rendtársai nevében is fájó szívvel jelenti, hogy Tölgyesi Csaba Alberik ciszterci rendi áldozópap életének 55., szerzetességének 30., áldozópapságának 24. évében tragikus hirtelenséggel 2022. június 28-én elhunyt.

„Ki a szívet tekinti, az jobban ítél, mint az emberek, akik csak azt
nézik, ami látszik, és e látszat szerint ítélnek.”
(Szent Bernát)

Tölgyesi Csaba Alberik 1968. március 9-én Bácskatopolyán született. Középiskolai tanulmányait 1982–1986 között Zentán végezte. 1992. augusztus 29-én a ciszterci rendbe lépett, első fogadalmát 1993. augusztus 18-án tette le. Hittudományi tanulmányait a Szent Bernát Hittudományi Főiskolán végezte 1992–1998 között. 1998. augusztus 19-én ünnepélyes örökfogadalmat tett. 1999. június 25-én pappá szentelték.

Hírdetés

1999–2007 között káplánként szolgált a Zirci Plébánián, majd 2007–2011 között Olaszfaluban volt plébános. 2011–2019 között a Budapest-Szentimrevárosi Szent Imre Plébánia káplánja volt, 2020-tól plébánosi és kórházlelkészi feladatokat látott el Zircen, de ebben az esztendőben már betegállományban volt.

Rendje a Zirci Plébánián 2022. július 5-én, kedden, 18 órai kezdettel megemlékező gyászmisét ajánl fel és mutat be érte.

Forrás és fotó: Zirci Ciszterci Apátság

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »