Elhunyt Sir Alan Parker, az Evita és az Angyalszív rendezője

Elhunyt Sir Alan Parker, az Evita és az Angyalszív rendezője

Hosszas betegség után hetvenhat éves korában meghalt Alan Parker angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer, a Brit Filmtanács elnöke és a brit rendezők céhének alapító tagja. Nevéhez olyan filmek fűződnek, mint az Angyalszív, az Éjféli expressz, az Evita, a Fame vagy a Bugsy Malone.

Alan Parker 1944-ben született, szövegíróként kezdte pályáját egy reklámcégnél, de hamarosan már reklámok forgatókönyvét írta és rendezőként is bemutatkozott.

1974-ben a BBC számára forgatott The Evacuees hozta meg számára a hírnevet, amelyért megkapta a brit filmakadémia legjobb rendezőnek járó díját. Később az akadémia még hatszor tüntette ki ezzel az elismerésével.

Hírdetés

Az amerikai filmakadémia kétszer jelölte őt a legjobb rendező kategóriában Oscar-díjra, egyik jelölését az 1996-ban bemutatott Evitáért kapta. Nemcsak musicaleket rendezett, hanem bohózatot és thrillert is.

Híres filmjei között vannak még a Lángoló Mississippi, a Madárka, a The Commitments, a Pink Floyd: A fal, Promenád a gyönyörbe.

Utolsó filmjét, a David Gale életét Kevin Spacey és Kate Winslet főszereplésével 2003-ban rendezte.

II. Erzsébet uralkodó 1995-ben a Brit Birodalom Érdemrendje kitüntetést adományozta neki, 2002-ben lovaggá ütötte őt. 2018-ban Parker forgatókönyv-gyűjteményét és filmes feljegyzéseit a Brit Filmintézet archívumának adományozta.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »