Július 1-én elhunyt Orbán Imre P. Márk OFM, életének 80., papságának 54., szerzetességének 59. évében. Zatykó László OFM írásával emlékezik rá a ferences rend portálja.
Orbán Márk 1943. február 6-án, Szombathelyen született textilkereskedő családban. Édesanyját fiatalon elvesztette. A Bolyai János Textilipari Technikumban érettségizett 1961-ben.
Papi és szerzetesi hivatásában P. Máthé Károly Teodóz OFM támogatta, aki egyben lelkivezetője is volt. Örökfogadalmat 1966-ban tett Esztergomban, majd 1969-ben ugyanitt pappá szentelték. 1981-től esztergomi tanár és prefektus, majd 1989-től a szécsényi rendház gvardiánjaként a kolostor felújításának vezetője volt; 1994-től Mátraverebély-Szentkúton lelkipásztor és egyben a Ferences Világi Rend tartományi asszisztense; 2006 és 2012 között a szombathelyi rendház házfőnöke, plébánosa; 2020-tól az esztergomi rendház lakója. Irgalmas gyóntató, a ferences világi rend odaadó lelki támogatója volt.
*
A derű ereje – Zatykó László OFM írásával emlékezünk rá.
Orbán Imre, Márk atya július elsején, 79 éves korában meghalt. Fohászkodok, köszönetet mondok Márk atyáért. Imádságomba emlékek kúsznak be: a találkozásaink, meg a róla szóló történetek. Ezekből derű árad, többségük olyan hahotára fakaszt, hogy a könnyem is kicsordul. S mostantól, hogy Márk meghalt, ezek mind még sírni valóbban gyönyörűek.
Márk atyával először pasaréti ministránsként, hittanosként találkoztam. Az első, amire rácsodálkoztam, hogy van itt egy gyerek, akinek az arca fáradhatatlanul, szünet nélkül a legszélesebb mosolyra áll rá. Ezt hogy csinálja? El sem tudtam képzelni, hogy ezt a derűt valami is képes lenne megzavarni. Őrzök egy fényképet, amelyen egy gimnazista fiú fürdőnadrágban, fülig érő mosollyal az arcán, ül a vasúti sínen, a távolba néz, teljes lelki nyugalommal, mintha a mozdonyt várná, és biztos abban, hogy itt nem lesz baj, nem lesz szerencsétlenség. A mosolya maga lefékezi majd a felé száguldó mozdonyt, a masinisztának ehhez alig kell besegítenie. A fényképen amúgy az Orbán Imi látható, tizenévesen, de a fénykép mondandója ma is érvényes: „Mit féltek, kicsinyhitűek?” (Mt 8,26). Ezt Márk atya egész életével üzente.
Egyáltalán, tud-e olyan szerencsétlenség történni, melynek következtében Orbán Imi, Márk atya arcáról lefagy a mosoly? A pasaréti fiatalok, fiúk és lányok táborba mennek. Mindjárt az elején szerencsétlenség történik. Orbán Imi vadonatúj barna nadrágja nem él túl egy sziklamászást, és mint a jeruzsálemi templom kárpitja, kettéreped. Totálkár, így nem lehet továbbmenni. Mindenki szörnyülködik, sajnálkozik, egyetlen egy embert kivéve, a nadrág tulajdonosát: ő fetreng a röhögéstől. Majd, mint a leendő politechnika tanárhoz illik, praktikus kérdéseket intéz a társasághoz: tű, cérna, kinél? Vannak jelentkezők. A nadrág lekerül. Erre már a mi Imink nemcsak szólóban hahotázik, mindenki vele, teljes a kórus. Miért is sírnának, ahol tű van, és cérna van, ott remény is van. De a komédia fokozódik. Kiderül, hogy cérnából csak hófehér van a sötétbarna nadrághoz. Erre már a fák is hasadoznak a kacajtól. Nevethetnek, de a lényeg mégis csak az, hogy a művelet sikerül, a függöny bevarrva, a belátás kizárva. Pihenésre persze még nincs lehetőség. Az esztétikumra is kell adni. A fehér cérna ugyanis úgy virít a barna nadrágon, mint őzikék hátsója az őszi erdőben. Van megoldás: a testvériség apraja, nagyja sarat gyűjt, hoz, tapaszt, hogy megszüntesse a varrás virító fehérségét. Az eredményről nem kell írnom… A vinnyogó, zokogó nevetés a csúcson, többeknek már vizes borogatásra van szüksége, de végül mindenki túléli.
Orbán Imi úgy belopja a pasaréti ferences templom hittanosainak, a nagy-bandának, a Dózi-társaságnak a szívébe magát, hogy hamarosan e banda „csúcsvezetősége”, a géniuszok tanácsa, géniusz jelöltté avatja. A naggyá válásnak, a csúcsra jutásnak, a géniuszavatásnak az gördít akadályt, hogy Imi kisebb testvér, ferences lesz, a Márk nevet kapja, megkezdi a noviciátot. Orbán Márk testvér ragyog az örömtől, miközben a szép lányok bizony sírnak. Dalolhatja nekik akárki: „szép lányok, ne sírjatok”, bizony ők csak rínak. Mi lesz velünk? Hol találunk olyan fiút, aki egyszerre kedves is, udvarias is, csupa szolgálatkészség, a tábori konyha mesterszakácsa és a lényeg: a házibulik királya. Azokat is táncra hívja, akiket amúgy senki, és úgy ropja, ahogy senki. Aztán lassan a lányok is megvigasztalódnak, már csak az egyik szemük sír, a másik már nevet, mert látják Márk örömét, s hogy mennyi ember örömére van, a Vigasztalónak eljegyzetten mennyi vigasztalhatatlant képes megvigasztalni.
A múlt nyáron majdnem én is vigasztalhatatlan lettem, ugyanis 95 éves korában meghalt a lelkivezetőm, a gyóntatóm, a mindig derűs, csupa szív Holló István atya. Így is lehet elárvulni. Ebben a félárva állapotomban futok össze az esztergomi rendház folyosóján Márk atyával. Első kérdése, hogy miben segíthet. Azonnal rávágom: légy szíves, gyóntass meg. Amint kimondtam, már nyitja az ajtót, emeli is áldásra a kezét, s aztán a feloldozásra: a legnagyobb vigasztalásomra.
Feltámadt Jézus, irgalmas Jézus, légy Márk atya határtalan öröme, vigasztalása!
Forrás és fotó: Ferences Média
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
