Évtizedekkel ezelőtt egy író-olvasó találkozón hallottam ezt a mondatot Jókai Anna írónőtől: „Mindenkinek küldetése van ebben az életben, és mindenki talentumot, talentumokat kap, hogy azzal éljen, kamatoztassa, így téve szebbé a saját és főként embertársai életét és környezetét.” A talentum nagy érték. Egészben nem is lehet elkölteni, fel kell váltani. A meghatározó azonban nem az, hogy ki mennyit kapott, hanem a hűség, ahogyan él vele. El lehet ásni a talentumokat, de gyümölcsöztetni lehet az egyet is. A kérdés az, hogy hűek vagyunk-e a megbízatásban, a küldetésben.
Néhány héttel ezelőtt, január 23-án a délutáni órákban vettük a szomorú hírt, hogy Mátyás Lajos nyugalmazott református esperes-lelkész hazatért Urához. Gazdája 87 éves vándorút után hazahívta. Mikor értesültem elmeneteléről, életére gondoltam – az írónő szavai jutottak eszembe a talentumok példázatáról, hogy Mátyás Lajos az Urától kapott talentumokkal hogyan gazdálkodott, miként kamatoztatta azokat, és osztotta szét azokon a helyeken, amelyeken lelkipásztorként szolgált, hogyan gazdagította, tette széppé környezetét művészetével.
Mátyás Lajos 1934. szeptember 28-án született a Somogy megyei Kapolyban, ahol édesapja református lelkész volt, édesanya pedig tanítónő. Az első talentumot: a hitet – a családban kapta. Ez egész életében meghatározó volt, és tartást adott számára. Az elemi iskola után Pápára került, a híres református kollégiumba. Ott Tóth Sándor európai hírű festőművésszel találkozott, és az ő tanítványa lett. Az egykori festőművész-tanár külön is sokat foglalkozott vele, felfedezve benne a festői tehetséget, amit később is kamatoztatni tudott. Ez volt a második talentuma.
Miután a pápai kollégiumot államosították, nem maradhat Pápán, így Veszprémben a Lovassy László gimnáziumban érettségizik, jeles eredménnyel. A Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakára jelentkezik, helyhiányra hivatkozva nem veszik fel. Egy évig segédmunkásként Budapesten dolgozik, és bejár a teológiára, így érlelődik meg benne a lelkészi hivatás, és jelentkezik 1954-ben a Budapesti Református Teológiára. 1958-ban szerzi meg lelkészi diplomáját, és lesz előbb Mezőörsön esperesi segédlelkész, majd az Újrónafő-Jánossomorja-Mosonszolnok társegyházközségekben 1965-ig parókus lelkész. Ezekben a gyülekezetekben főként a Felvidékről kitelepített református családok alkották és alkotják a közösséget. Ezek között a szinte földönfutóvá tett emberek között hirdette a megmaradást, a jövőben való élő reménységet, ahogyan ő mondta: „amelynek tartalma az, hogy Isten tud rólunk, gondja van ránk, vezet, és minden körülmények között velünk van.” Ez az Istenbe vetett reménység soha nem szégyenít meg. Ez volt a harmadik talentuma.
1965-ben a Mezőörsi Református Gyülekezet nagy szeretettel visszahívja lelkészének. Első ténykedése volt, hogy harmóniumot vásárol a templomnak, így téve szebbé, könnyebbé az éneklést az istentiszteleteken. A mezőörsi eklézsiában hittel, reménységgel, szeretettel, hűséggel szolgál. Ez idő alatt megbízatást kap Pér, Töltéstava és Táplánypuszta lelkipásztori szolgálataira. Így nemcsak Mezőörsön építkezik, tataroztat, hanem Péren is, Töltéstaván pedig templomot épít. Nem önmagáért élve tevékenykedik, hanem az Ige által a gazdától kapott hűség és szeretet az, amit szétoszt a gyülekezet ifjai és örökség öregjei között. Ez is talentuma volt.
1990-től 2000-ig a Pápai Református Egyházmegye esperesi tisztségét is betölti. Ezt a feladatot is nagy felelősséggel, lelkiismeretesen, segítőkészséggel végzi. A rendszerváltás után az egyház és benne a Pápai Református Egyházmegye 54 gyülekezete nem volt éppen valami rózsás helyzetben. Ebben az időszakban kellett újraindítani számtalan helyen az iskolai hitoktatást, ekkor kellett rendezni az elvett egyházi ingatlanok tulajdonjogát, kárpótlását, újraindult a református gimnázium, később a teológiai akadémia Pápán. Sorolhatnánk tovább az eseményeket, de minden nehézség között megbékélt lélekkel nyugalommal, tartással helytállt és ez volt az ötödik talentum.
Nyugalomba vonulása után Győrben élt. Így sokszor besegített a Győr-Szabadhegyi Gyülekezet ünnepi szolgálataiba. Ami öröm volt mindannyiunk számára, hogy újra aktívabban festett. Így készült el többek között a Dunántúli Református Egyházkerület 351 templomáról való sorozata, 111 bibliai történet akvarellje, 19 zeneszerzőről készült grafikája és alkotott sok-sok tájképet, virágcsendéletet és egyéb művet, amelyek jó néhány győri intézményt ékesítenek.
Lelkipásztor-esperesi szolgálata elismeréseképpen 2009-ben a Dunántúli Református Egyházkerület közgyűlése Pro Pannonia Reformata díjjal jutalmazta, 2017-ben pedig a megyei önkormányzat legrangosabb kitüntetését, a Kék Szalag Kitüntető Címet is megkapja. Ez utóbbi díj átadásakor laudációjában így méltatják: „Nehéz időkben állt a lelki szolgálatba, és méltóképpen teljesítette szolgálatát.”
Minden tőle telhetőt megtett, egyháza és embertársai javára, talentumait kamatoztatta.
Bízunk benne, hogy a Gazda ezt mondta neki azon a vasárnap délelőttön, mikor hazahívta a betegeskedés után: „Jöjj az én örömömbe, nyugalmamba” (Mt 25,20–21).
Így emlékezünk meg róla, és adunk hálát életért február 12-én 15 óra 30-kor Győrben, a Kossuth utcai református templomban.