Elhunyt Leonyid Kravcsuk, a független Ukrajna első elnöke

Elhunyt 89 éves korában Leonyid Makarovics Kravcsuk, a független Ukrajna első elnöke – közölte kedden az UNIAN ukrán hírügynökség.

„Ma, 2022. május 10-én kijevi idő szerint 17 órakor, hosszan tartó betegség után távozott közülünk Leonyid Makarovics Kravcsuk, a független Ukrajna első államfője” – áll a politikus családjának közleményében, melyet az MTI közöl.

Az UNIAN felidézte, hogy az idős politikus egészségi állapota 2021 júniusában fordult rosszabbra, utólag kiderült, hogy meg is műtötték a kijevi kardiológiai központban.

Ezt követően Németországban lábadozott.

Hírdetés

Leonyid Kravcsuk 1991 decembere és 1994 tavasza között töltötte be a függetlenné vált Ukrajna államfői tisztségét.

Borisz Jelcin néhai orosz elnökkel és a múlt héten elhunyt Sztanyiszlav Suskeviccsel, a független Fehéroroszország első elnökével közösen Kravcsuk 1991. december 8-án írta alá azt a megállapodást, amely megszüntette a Szovjetuniót, és létrehozta a három szláv szovjet utódállam:

Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország új szövetségét, a Független Államok Közösségét (FÁK).

2020 júliusától a kelet-ukrajnai válság rendezésére létrehozott  háromoldalú, Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló kontaktcsoport ukrán küldöttségét vezette.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »