Elhunyt Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség alelnöke és alapítója

Elhunyt Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség alelnöke és alapítója

A Rákóczi Szövetség megrendülten és mély fájdalommal tudatta, hogy Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség alelnöke és alapítója 80. életévében, 2021. október 15-én elhunyt.

Idén augusztus 24-én töltötte be 80. életévét.

Kun Ferencz Dunaalmásról származott, Neszmélyen cseperedett fel, ami közvetlenül a szlovák–magyar határnál húzódik Komárom-Esztergom megyében. Egész életére kihatott, hogy családja, rokonai egy része a trianoni döntés következtében a Felvidéken maradt.

Társaival 1989-ben alapították meg Budapesten a Rákóczi Szövetséget. Élete végéig a elkötelezetten dolgozott a felvidéki magyarság ügyéért, s előadásokat tartott. A legpolgáribb, legcivilebb nyugdíjas életet élte Budapesten. Minden, ami könyvekkel kapcsolatos, meghatározta az életét. Részt vett az aukciókon, gyűjtött, tanácsot adott.

Hírdetés

Azt vallotta, minél erőteljesebben fel kell karolni a szellemi értéket és a helyi érdekességeket, s ott, ahol az megtalálható, minél inkább őrizni és éltetni kell.

2020. március 15-e alkalmából megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje elismerést a Rákóczi Szövetség megalapításában vállalt jelentős szerepéért, valamint a felvidéki magyarság támogatásáért, illetve kulturális életének fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként.

A Rákóczi Szövetség saját halottjának tekinti.

Isten nyugosztalja őt!

(HE/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »