Elhunyt Kriza Ákos, Miskolc volt polgármestere

Elhunyt Kriza Ákos, Miskolc volt polgármestere

Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után elhunyt Kriza Ákos – közölte a Fidesz kedden a Facebookon.

Meghalt Kriza Ákos

Hírdetés

Kriza Ákos – MH

zt írták, hogy Kriza Ákos kilenc évig hűen szolgálta Miskolcot polgármesterként, hivatalában töltött ideje alatt a város történelmi léptékben fejlődött.
   
Kriza Ákost a Fidesz saját halottjának tekinti – olvasható a bejegyzésben.
   
A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint Kriza Ákos kedden hunyt el, 56 éves volt.
   
Felidézték, hogy az egykori polgármester Nagyváradon született 1965-ben, felsőfokú tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte, onnan indult el az orvos-közgazdászi, egészségügyi menedzseri pályán.
   
Miskolcon 1990-ben telepedett le, általános orvosi diplomája megszerzése után. Fül-orr-gégész szakvizsgáját letéve a Diósgyőri Kórházban dolgozott klinikai orvosként, majd családorvosként folytatta munkáját. 1999-től a Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Egészségügyi Központ orvos-igazgatója volt egészen 2010-es polgármesterré választásáig.
   
Hozzátették, hogy már ifjú korában is szívesen sportolt, tőrvívóként országos bajnoki címet szerzett, majd a dzsúdó felé fordult, a sportág szeretetét pedig továbbadta leányának, Annának is, aki cselgáncsban világbajnoki bronzérmet is szerzett az MVSI-Miskolc sportolójaként.
   
Miskolc városát 2019-ig vezette, amikor is egészségi állapota miatt visszavonult a politikától.
 
„Hosszú ideje küzdött betegségével, melyet méltósággal viselt” – írták.
   
A közlemény szerint Miskolc városa nevében Veres Pál polgármester felajánlotta, hogy Kriza Ákost az önkormányzat saját halottjának tekinti és díszsírhelyet biztosít neki.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »