Elhunyt Kriza Ákos

Elhunyt Kriza Ákos

Elhunyt Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere – közölte a miskolci Rádió M a politikus feleségétől kapott közleményre hivatkozva.

Ebben azt írták,

„A család nevében megrendülve és mély fájdalommal tudatom: 2021. január 18-án a késő esti órákban elhunyt Dr. Kriza Ákos. Miskolc város volt polgármestere hosszan tartó, küzdelmes betegség után távozott közülünk, mindössze 56. éves korában.

Kriza Ákosban a nemzeti-konzervatív oldal az egyik meghatározó alakját, politikusát veszítette el, aki nem csak kiváló orvos, intézményvezető és polgármester volt, de hűséges házastárs, két gyermek szerető édesapja, szüleiről gondoskodó gyermek, és igaz testvér is volt.

Hírdetés

Nyugodj békében!

A temetésről a család később ad tájékoztatást!”

Kriza Ákos már a 2019-es önkormányzati választáson sem indult újra a polgármesteri székért. Akkor azt írta, több mint tíz éve küzd egy rosszindulatú betegséggel, amelyet a legújabb vizsgálatok is visszaigazoltak, ezért úgy gondolta, egy újabb ciklusnak egy ilyen rosszindulatú betegséggel felelősséggel nem kezdhet neki.

Kriza Ákost egykori kabinetvezetője, majd a város jegyzője, Alakszai Zoltán váltotta volna a város élén, de az önkormányzati választáson az ellenzéki összefogás győzött, és Veres Pál lett a polgármester.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »