Elhunyt Karaffa János

Elhunyt Karaffa János

Életének 48. életévében június 23-án hosszú betegség után visszaaadta lelkét a Teremtőjének Karaffa János pozsonyeperjesi plébános, egyetemi lelkész – tájékoztatta szerkesztőségünket Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkipásztor.

Karaffa János 1973. március 11-én született Dunaszerdahelyen. Tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán végezte, ahol teológiai licenciátust és doktori fokozatot szerzett. A Központi Papnevelő Intézet (KPI) növendéke volt. 1996. június 14-én szentelték pappá. Lelkipásztori munkája során szolgált Komáromban, Bakán, Felsőtúron, Imelyben, valamint Piliscséven és Pozsonyeperjesen.

Hírdetés

A cserkész közösség lelkes tagja, a hívek lelki gondozása mellett a felvidéki magyar közösség tevékeny személyisége volt. A Pázmaneum Polgári Társulás vezetőjeként jelentős szerepe volt abban, hogy a 2021-es esztendőt Esterházy János-emlékévvé nyilvánították.

Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »