Elhunyt Hegedűs Kolos OFM

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány által közzétett gyászhírt olvashatják.

Megrendülten és a Jóistenbe vetett bizalommal adjuk hírül, hogy rendtársunk, Hegedűs Kolos atya ma, 2021. november 27-én, szombaton délelőtt 75 éves korában elhunyt.

Évtizedek óta számos betegség gyötörte, egyre fokozódó szenvedését mindvégig türelemmel viselte. Mint ferences pap, tanár, iskolaigazgató és közösségünk egykori tartományfőnöke valódi kisebb testvérként fáradozott mások javát keresve, szolgálva a rábízottak üdvösségét.

Nyugodj békében, Kolos atya!

Forrás: Ferencesek.hu

*

Hírdetés

Hegedűs Kolos atya idén ünnepelte aranymiséjét.

Ebből az alkalomból hivatásáról, papi ars poeticájáról kérdeztük a szentendrei Ferences Gimnázium egykori igazgatóját, korábbi ferences tartományfőnököt. Így vallott az interjúban:

„Kedvenc szentem Szent János apostol és evangélista, akinek a nevére kereszteltek. Ő az a tanítvány, akit Jézus szeretett, és édesanyját is rábízta. Íme a te Fiad, íme a te Anyád (vö. Jn 19,26–27). Az Úr hosszú élettel ajándékozta meg a szeretett tanítványt, időskorában is folyton azt ismételgette: »Fiacskáim, szeressétek egymást.«

Papi ars poeticám? „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” (Jn 15,16). Ezt az örök érvényű jánosi idézetet választottam ötven évvel ezelőtt papszentelésem jelmondatául, és aranymisés szentképeimen is ez szerepel. Szent János evangélista istenszeretetéről az első levele tanúskodik: a szeretet abban mutatkozik meg, hogy nem mi szerettük Istent, hanem előbb ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeressük tehát Istent, mert Isten előbb szeretett minket (vö. 1Jn 4,10–11.19).

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »