Elhunyt Gaál Gábor kármelita testvér

Elhunyt Gaál Gábor kármelita testvér

A magyar terézi kármelita rendtartomány hálával és szeretettel emlékezik az Isten Anyjáról nevezett Gaál Gábor kármelita testvérre, aki június 8-án hunyt el Győrben.

Gaál Gábor 1923. január 19-én született a Vas megyei Pápocon. 1942. augusztus 18-án lépett be a győri Kármelbe. Először Marton Marcell, majd Berkes Bernát volt a novíciusmestere. 1944. augusztus 29-én katonának vitték a győri csapatkórházhoz. 1945. március 29-én Hegyfaluban szovjet fogságba esett, és csak 1948 augusztusában térhetett vissza Győrbe. A hadifogságot a Szovjetunióban töltötte, Moszkvától kétszáz kilométerre. Hazatérve újra kellett kezdenie a noviciátust. 1949. november 21-én tette le első fogadalmát.

A rend feloszlatása idején Kunszentmártonban szolgált sekrestyésként. 1954-ben Veszprémbe költözött, ahol a püspökségen volt portás és segítő. Két év múlva újra Győrbe hívták a kármelita templom sekrestyési teendőinek ellátására. Később a budapesti Szolidaritás Háziipari Szövetkezet reverendarészlegéhez került, majd 1962-től a Bosnyák téri plébánia sekrestyése volt. 1970 szeptemberében visszatért a Szolidaritásba raktárosnak és exportfelelősnek. Tíz év munka után az óbudai Szent Péter és Pál-főplébánia sekrestyéseként szolgált, egészen nyugdíjazásáig, 1983. február 1-jéig.

Hírdetés

Ezek után Ausztriába, a linzi Kármelbe hívták, ahol hat évet töltött. 1989-től egy évig Grazban élt az újjászülető magyar rendtartomány novíciusaival. 1991-től Rumi Tamás tartományfőnök visszahívta Budapestre, ahol a rendi ruhák varrásába segített be. Sok időt töltött a keszthelyi rendházban is. Utolsó éveiben a győri papi otthonban lakott. Június 8-án, pünkösd vigíliáján hunyt el, 96 éves korában.

Gaál Gábortól június 18-án, kedden délelőtt 11 órakor vesznek búcsút a győri kármelita templom kriptájában.

Forrás és fotó: Győr, kármelita templom és rendház/Győri Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »