Elhunyt Fehér Anna nővér, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonának vezetője

Elhunyt Fehér Anna nővér, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonának vezetője

„Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy Fehér Anna nővér, aki a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonának vezetőjeként évtizedek óta gondozta a látássérült gyermekeket, ma hajnalban hazatért megváltó Urához. Emléke örökké szívünkben él!” – adta hírül január 13-án az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye honlapja.

Fehér M. Anna gyógypedagógus, szerzetesnővér 1947-ben született Vértesacsán, ahonnan 1959-ben a családjával együtt Budapestre költöztek. Tanulmányait – látássérültként – a Virányosi úti iskolában, majd a Táncsics Mihály Gimnáziumban végezte. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán tanult tovább, de egyházi kapcsolatai miatt kizárták, így diplomáját csak később, 1979-ben szerezhette meg. Pedagógusként hét évet dolgozott a Vakok Iskolájában, időközben titokban szerzetesi fogadalmat tett.

1977-ben indult el a felsővízivárosi Szent Anna-templomban a látássérültek lelkigondozása, amibe bekapcsolódott Fehér Anna is. Vezetésével 1982-ben alakult meg a látássérült gyermekek Szent Anna Otthona a Batthyány téren, azonban az alig száz négyzetméteres lakás hamarosan szűknek bizonyult. Az otthon 1989-ben költözött át a XII. kerületi Mátyás király útja 29. szám alá. Itt alakult meg a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, amelyhez ma már óvoda és általános iskola is tartozik. Itt az országban egyedülálló módon mozgásszervi fogyatékossággal élő látássérült gyermekeket is befogadnak.

Hírdetés

Kérjük Urunkat, hogy adja meg szolgálójának áldozatos életéért azt a jutalmat, amelyet az Őt szeretőknek készített! Nyugodjék békében!

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Merényi Zita; Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »