Elhalálozás

Elhalálozás

Részvét

Hírdetés

Mély fájdalommal, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy ZAJZON CSABA életének 59., házasságának 37. évében rövid szenvedés után visszaadta lelkét Teremtőjének. Drága halottunkat 2021. november 24-én 15 órakor kísérjük utolsó útjára az uzoni ravatalozóháztól a református temetőben. Részvétfogadás a temetés előtt egy órával. Emléke legyen áldott, pihenése csendes. Gyászoló szerettei 4707/b Részvét Hirtelen halálod nagy fájdalmat okozott, de jóságod és szereteted körünkben örökké élni fog. Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk senki el nem vehet. Szívből szeretünk és nem felejtünk soha. Nyugodj békében, KOVÁCS ILONA (Icuka). Béke poraidra, emléked legyen áldott. Ezúton fejezzük ki együttérzésünket és őszinte részvétünket a gyászoló családnak. A kereskedelmi líceumban 1984-ben végzett egykori osztálytársai 4323912 Köszönet Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, MÁTHÉ ATTILA temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait helyezték, gyászunkban osztoztak, és azoknak is, akik a távolból lélekben velünk voltak. A gyászoló család 4323927 Megemlékezés Szeretetét, jóságát szívünkbe zárva, megtört szívvel emlékezünk szerető édesanyámra, a sepsiszentgyörgyi PÉTER MÁRTÁRA, aki hat éve távozott szerettei köréből. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Fia és családja 1610 Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok, hisz a szívetekben jó helyen vagyok. Fájó szívvel emlékezünk a sepsiszentgyörgyi TÖRÖK JÓZSEFRE halálának hatodik évfordulóján. Szerettei 4323897 Úgy mentél el, mint a madár, elköszönni már nem tudtál. Tiéd a csend és a nyugalom, miénk a könny és a fájdalom. Fájó szívvel és el nem múló szeretettel emlékezünk a kökösi id. DEMETER MIHÁLYRA halálának hatodik hónapjában. Pihenése legyen csendes. A gyászoló család 4323919 Hosszú évek minden napján szeretettel gondolva rájuk, fájó szívvel emlékezünk a sepsiszentgyörgyi FADGYAS BÉLÁRA halálának 13. és FADGYAS MÁRTÁRA halálának negyedik évfordulóján. Gyermekeik és azok családja 4323921 Soha nem halványul szívünkben emléked, / Soha nem szűnik meg lelkünk gyásza érted. / Csak az idő múlik, feledni nem lehet, / Nehéz az életet élni nélküled. / Ha bús napjaim le fognak telni, / Oda vágyom hozzád megpihenni. Fájó szívvel emlékezünk a pákéi BALÁZS LEVENTÉRE halálának második évfordulóján. Szerető családja 4323911 Feledni valakit lehetetlen csoda, mert akit szeretünk, azt nem feledjük soha. Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, s míg élünk, őrizzük őket. Fájó szívvel emlékezünk a drága jó testvérre,  ifj. PAPP DEZSŐRE (Öcsike) halálának negyedik évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Testvére és családja 4323917 Áldott emlékét örökre szívünkbe zárva emlékezünk a 19 éve elhunyt gidófalvi FAZAKAS ÁRPÁDRA. Özvegye, gyerekei és családjuk 4323922


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »