Elfogtak egy nőt Kim Dzsong Un féltestvérének megölése miatt

Őrizetbe vettek egy vietnami útlevéllel rendelkező nőt a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren szerdán Kim Dzsong Un észak-koreai vezető féltestvérének meggyilkolása miatt – közölte a malajziai rendőrség.

Az úti okmányokban Doan Thi Huong néven szereplő nő 1988. május 31-én született. A gyanúsítottat a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosították, és egyedül volt őrizetbe vétele pillanatában – tette hozzá a rendőrség.

A Makaóba készülő 45 éves Kim Dzsong Namot hétfő reggel 9 körül mérgezte meg két nő a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren. A tettesek taxival menekültek el a helyszínről.

Egyes források arról írnak, hogy mérgezett tűkkel támadták meg a férfit, míg mások szerint folyadékot öntöttek az arcára.

A személyzet azonnal a repülőtéri klinikára küldte Kim Dzsong Namot, akit ekkor már fejfájás gyötört, és ájulás kerülgetett. Kim keringése összeomlott miközben a közeli kórházba vitték, és már nem tudták megmenteni az életét.

Sikertelen gyilkosságkísérlet

Egyes szakértők úgy vélik, hogy Kim Dzsong Nam politikai gyilkosság áldozata lett. A férfi a dél-koreai hírszerzés szerint 2012-ben egy sikertelen gyilkosságkísérlet után levélben könyörgött mostohafivérének, hogy kímélje meg őt és családját.

Kim Dzsong Nam Észak-Korea néhai kommunista diktátora, Kim Dzsong Il elsőszülött fia volt. A dél-koreai Yonhap hírügynökség tudósítása szerint házasságon kívül született: anyja színésznő volt, aki Moszkvában halt meg. A férfi az elmúlt években önkéntes száműzetésben élt, idejének nagy részét Kínában és Délkelet-Ázsiában töltötte. Észak-Koreában nem volt semmilyen hivatalos tisztsége.

A totális állami ellenőrzés alatt álló észak-koreai sajtó hallgatott Kim Dzsong Un mostohafivérének haláláról.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »