Elfogták a szállodai vendégtől tízmilliót eltulajdonító inárcsi fegyveres rablókat

Elfogták a szállodai vendégtől tízmilliót eltulajdonító inárcsi fegyveres rablókat

Elfogott négy embert a rendőrség, akik a gyanú szerint egy inárcsi szálláshelyen több mint tízmillió forintot vettek el az egyik vendégtől – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy a már korábban elfogott és letartóztatásban lévő fegyveres rabló társa mellett a menekülésükhöz használt autó sofőrjét és a tippadót is „begyűjtötték”.

Kilenc nappal később a 18 éves G. Józsefet a fővárosban elfogták, őrizetbe vették, azóta letartóztatásban van.

Később a társait is sikerült azonosítani, és közülük az 54 éves N. Csabát Törökbálinton fogták el december 1-jén. N. Csaba panasszal élt a gyanúsítás ellen, a bűntényt tagadta, vallomást nem tett – írták.

Hírdetés

A sofőrt, a 24 éves B. Józsefet a főváros IX. kerületében fogták el, a tippadót, a 21 éves H. Liliánát pedig ferencvárosi tartózkodási helyéről vitték el. Utóbbinál több millió forintot, valamint egy nagy értékű autót foglaltak le.

Az őrizetbe vett B. József panasszal élt a gyanúsítás ellen, a vallomástételt megtagadta.

H. Liliána is panaszt tett a gyanúsítás ellen, de a kihallgatásán együttműködő volt, vallomást tett.

Ellene szabadlábon hagyása mellett folyik az eljárás.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »