Elfogták a Népligetben holtan talált asszony feltételezett gyilkosát

Elfogták a Népligetben holtan talált asszony feltételezett gyilkosát

A Blikk információi szerint a rendőrök elfogták a tavaly ősszel a Népligetben holtan talált háromgyermekes édesanya, S. Erzsébet (†40) feltételezett gyilkosát.

A bulvárlap úgy tudja, a férfit egy másik ügyben, egy életveszélyt okozó testi sértés miatt is keresték, és most el is fogták. Ezt követően derült ki, hogy ő lehet a felelős a népligeti gyilkosságért.

Hírdetés

Amikor tavaly októberben a holttestet megtalálták, a nő már órák óta halott lehetett. Az áldozatot részben levetkőztették, felsőruházatát lerángatták róla, és úgy tudni, hogy a fején sérülések voltak.

Az elhunyt lánya korábban így nyilatkozott a lapnak:

– Nagyon jó ember volt! Első volt a családja: a legfontosabbak mindig mi, a gyermekei voltunk számára. Három munkahelyen is dolgozott, hogy mindenünk meglegyen, hogy alapot biztosítson a jövőnknek. De, ahogy sok család életében, nálunk is bekövetkezett egy nagy törés: a szüleink elváltak, ez anyánkat lelkileg megroppantotta. De nem adta fel! – szögezte le a gyászoló lány, akit Dzsenifernek hívnak.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »