Elfogták a katolikus pap gyilkosának egyik arab társát

A svájci hatóságok elfogtak, majd kiadtak Franciaországnak egy 17!!!! éves iszlamista terroristát, aki jó viszonyt ápolt a franciaországi templomi merénylet egyik elkövetőjével.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét

Henri Della Casa, a svájci testület munkatársa elmondta, a fiatalembert július 20-án egy további személlyel együtt a genfi vasúti pályaudvaron vették őrizetbe. Ezt követően a genfi államügyészség kihallgatta a fiatalt, majd mindkét elfogott személyt kiadták Franciaországnak.

A francia hatóságok korábban nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a 17 éves ifjú ellen. A nyomozást ismerő forrásokra hivatkozva az AFP francia hírügynökség arról számolt be, hogy a fiatal Genfből ismét Szíriába akart utazni.

Ezt két évvel ezelőtt is megkísérelte a templomi merénylet egyik elkövetőjének, az akkor 17 éves Adel Kermiche-nek a társaságában. Az ifjút Törökországban fogták el, és szállították vissza családjához.

Mint ismert, késekkel felfegyverkezett két 19 éves férfi iszlamista arab kedd délelőtt túszokat ejtett a Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomában, Jacques Hamel 85 éves papot megölték, egy másik embert pedig súlyosan megsebesítettek, mielőtt a rendőrök agyonlőtték őket. Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet azonnal magára vállalta a terrorcselekményt.

(MTI)


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »