Elfogadták a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénymódosításokat

Elfogadták a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvénymódosításokat

Döntő házként megszavazta kedden a szenátus a bírák és ügyészek jogállásáról szóló, 2004/303-as törvényt módosító tervezetet.
Az indítványt 80 támogató szavazattal fogadták el.

A voksoláskor csak a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és az RMDSZ szenátorai voltak az ülésteremben.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvényhozói még a szavazás előtt kivonultak a teremből, arra hivatkozva, hogy részt akarnak venni a két ház együttes ülésén, amelynek – a két házbizottság által jóváhagyott program szerint – 14 órakor kellett volna elkezdődnie.

A PNL és az USR szenátorai csak az általuk benyújtott és az igazságügyi törvényekkel foglalkozó különbizottságban elutasított módosító javaslatok egy részét olvasták fel.

Hírdetés

A Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátorai már reggel, röviddel a jogszabálytervezet vitájának elkezdése után elhagyták az üléstermet.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »